UTAZZ
Több szabály is módosult az elmúlt napokban, már ötféle módon lehet beutazni az országba. A turisták hazatérésének megkönnyítésére is kínálnak egyszerű megoldásokat.
UTAZZ
A virológus szerint erősíteni kéne az oltási igazolvány jogosítványait, ezzel is ösztönözve az oltási hajlandóságot.
UTAZZ
A hivatalos közlemény szerint akik átestek a covid-betegségen és a védőoltások legalább első dózisát megkapták, a betegségtől számított 5 hónapig karantén és teszt nélkül utazhatnak be az országba.
UTAZZ
„Ma még senki ne gondolja azt, hogy azzal, hogy ő nem oltotta be magát, de a környezete igen, azzal ő meg van védve, mert ez egyáltalán nem így van” – mondja az infektológus.
UTAZZ
„Vakcina van, beoltani képesek vagyunk mindenkit, csak azon múlik a siker, hogy önök jelentkeznek-e” - fogalmazott a miniszterelnök.
UTAZZ
Védettségi igazolvánnyal mától lehet menni többek között moziba, színházba, uszodába, edzőterembe és szállodába is.
UTAZZ
Először a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitják meg kapuikat május 1-jén.
UTAZZ
A külügyminiszter szombaton közölte: Magyarország Szlovéniával és Bahreinnel is megállapodott, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolásait.
UTAZZ
Az időpontfoglalót csak az oltásra regisztráltak tudják használni, közülük is csak azok, akiknek a regisztrációja már érvényesítve van, tehát a regisztrációkor megadott adataikat már ellenőrizték.
UTAZZ
Az országos tisztifőorvos szerint a pénteki 100 ezer Pfizer-vakcinát korábban a diákoknak tették félre, de végül letettek az oltásukról, mert nem akarták sehogy sem megzavarni az érettségit.
Népszerű
Ajánljuk