HÍREK
Az egészségügyi dolgozók kötelező oltását a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is támogatja, és az Országos Kórházi Főigazgatóság is indokoltnak tartja.
HÍREK
Franciaországban 2013-ban eltörölték azt a jogszabályt, amely kriminalizálta a köztársasági elnök megsértését. Ugyanakkor az elnök, akárcsak bármelyik másik állampolgár, bírósághoz fordulhat rágalmazás vagy becsületsértés vélelme esetén.
HÍREK
Az eeszt.gov.hu időpontfoglalóban a kórházi oltópontok már meghirdették a foglalható időpontokat.
HÍREK
A hétfőtől életbe lépő módosítás alapján a második angliai koronavírus-szűrést már nem kell elvégeztetni.
HÍREK
Vonják vissza a felelőtlen és veszélyes ajánlást - kéri az ellenzéki párt, szerintük a kormány most azt kockáztatja, hogy a jövőben azok se legyenek védettek, akik eddig hatásos vakcinát kaptak.
HÍREK
Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a történtek befolyásolják-e abban, hogy továbbra is magyar színekben kíván-e versenyezni a jövőben.
HÍREK
A kutatók szerint a beoltottak esetében jóval enyhébb volt a betegség lefolyása, mint az oltatlanok fertőzötteknél. Ráadásul az oltottak esetében a tünetek is hamarabb elmúltak.
HÍREK
Az országos tisztifőorvos szerint a harmadik oltás felvételét elsősorban időseknek, krónikus betegségben szenvedőknek, legyengült immunrendszerű betegeknek ajánlják.
HÍREK
A csaknem 132 millió forintos szállítmány a magyar kormány teherszállító repülőgépén érkezett meg Lisszabonba.
HÍREK
A kormány nem tájékoztatott még a harmadik oltás eljárásrendjéről, de Budapesten már a hét közepéig jelezni kell az orvosoknak, hogy mennyi és milyen oltóanyagot kérnek augusztus első hetére.
HÍREK
A szakember szerint az is gond, hogy a felnőttek kevesebb mint fele oltatta be magát eddig koronavírus ellen az országban, ezzel pedig nem tud kialakulni a kollektív immunitás.
HÍREK
Egy felmérés szerint sokan szeretnék mielőbb megkapni az újabb dózist, miközben a megkérdezettek egy jelentős része még mindig úgy véli, hogy nincs szüksége az oltásra.
HÍREK
Az új kormányrendelet szerint az orvostanhallgatók kirendelhetők lesznek a háziorvosokhoz, ahol az oltási munkát segíthetik majd.
Népszerű
Ajánljuk