HÍREK
A Semmelweis Egyetem rektora szerint olyan járványhullám, mint a második és a harmadik volt már nem lesz, csak az oltatlanok körében nőhet meg a fertőzöttek száma.
HÍREK
79 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 35 ezren foglaltak időpontot harmadik oltásra és 14 ezren már fel is vették azt.
HÍREK
A főigazgató szerint nem elfogadható, hogy egyes országok már a harmadik oltásra készülnek, míg a legveszélyeztetettebb emberek még az első dózist sem kapták meg.
HÍREK
Már 443-ra emelkedett a kórházi ellátást igénylő esetek száma, akik közül 236-an súlyos betegnek számítanak, és 49-en lélegeztetőgép segítségére szorulnak. Ezen a héten megkezdték a 60 év fölöttiek újraoltását.
HÍREK
„Itt az ideje, hogy az emberek úgy tekintsenek a védőoltásra, mint amely szükséges a jó, teljes és egészséges élethez. Ha nem vagy beoltva, sajnos, sok mindenben nem fogsz tudni részt venni” - közölte New York város polgármestere.
HÍREK
Totyik Tamás szerint, ha a gyerekeket augusztus végén oltják be kampányszerűen, akkor csak október végére alakul ki náluk a védettség, amikor sok szakember szerint a járvány már újra itt lesz.
HÍREK
A Kormány szerint - szemben az ombudsman véleményével - éppen az ezzel ellentétes szabályozás lenne alkotmányosan kifogásolható.
HÍREK
Az oltóponton bukott le felesége előtt a hűtlen férj a szeretőjével együtt, óriási balhé lett belőle
Annyira eldurvult a helyzet a Fülöp-szigeteki hármas között, hogy székeket is dobáltak egymásra.
HÍREK
Az applikációt gyártó cég alapítói szerint cenzúrázzák őket, ami sérti a szabad választás jogát.
HÍREK
Párjával együtt lettek betegek, pedig mindketten be vannak oltva. Az élő bejelentkezésben elmesélte, hogyan derült ki, hogy elkapták a delta mutánst.
HÍREK
A műsorvezető és kedvese két oltás után fertőződött meg. Arról, hogyan reagált a szerveztük két oltást követően a vírusra, egy élő videóban beszélnek majd.
HÍREK
Az Európai Gyógyszerészeti Ügynökség engedélyezte ezt az oltóanyagot is a 12 éven felüli korosztály oltására.
HÍREK
Az egészségügyi dolgozók kötelező oltását a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is támogatja, és az Országos Kórházi Főigazgatóság is indokoltnak tartja.
HÍREK
Franciaországban 2013-ban eltörölték azt a jogszabályt, amely kriminalizálta a köztársasági elnök megsértését. Ugyanakkor az elnök, akárcsak bármelyik másik állampolgár, bírósághoz fordulhat rágalmazás vagy becsületsértés vélelme esetén.
Népszerű
Ajánljuk