SZTÁRVILÁG
Az énekesnő augusztusban kapta el a koronavírust. Azt mondja, a betegség szörnyű volt, és még most is vannak szövődményei.
SZTÁRVILÁG
Az 5-11 év közötti gyermekek immunizálása szerdán kezdődik, az érintett korosztályból első körben 69 ezren kaphatják meg a vakcinát.
SZTÁRVILÁG
A külügyminiszter a repülőtérről jelentkezett be kedd hajnalban, hogy tegyen „egy fontos bejelentést”.
SZTÁRVILÁG
Közel másfél millióan beoltatták magukat az elmúlt három héten lezajlott oltási akcióban, köztük 166 ezer eddig oltatlan is.
SZTÁRVILÁG
Omikron variánst találtak az Angliából, Franciaországból, az Egyesült Államokból, az Egyesült Arab Emírségekből, Dél-Afrikából, Fehéroroszországból, Magyarországról, Olaszországból és Namíbiából érkezettek között.
SZTÁRVILÁG
A kórház módszertani igazgatója szerint a Covid hosszútávú hatásai miatt is fontos lenne, hogy a fiatalabbak is be legyenek oltva.
SZTÁRVILÁG
Az időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették.
SZTÁRVILÁG
A köztársasági elnök szerint nagy a felelősség az oltáselleneseken az ország nehéz helyzetét tekintve.
SZTÁRVILÁG
Elhunyt 166 többségében idős, krónikus beteg, (egy hete 191), 6939 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, egy hete még 7463-at.
SZTÁRVILÁG
A miniszterelnök röviden intézte el a járványt és az infláció miatti magasabb nyugdíjemelést, helyettük hosszú perceken át a bevándorlásról beszélt, mint a jelen legkomolyabb problémájáról.
SZTÁRVILÁG
Joe Biden javaslatát két demokrata szenátor is elvetette, bár hangsúlyozták, hogy egyébként oltáspártiak, csak az elnöki hatáskör esetleges túllépésével van bajuk.
SZTÁRVILÁG
Dr. Rokszin Richárd azt mondja, túlságosan megterhelő a látvány, ők sem bírnák, ha nem beszélnék ki magukból.
SZTÁRVILÁG
Az orvos Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait a lélegeztetőgépen ápolt olimpiai bajnokról, illetve a vakcináról.
SZTÁRVILÁG
A miniszterelnök szerint az aggasztó mértékű halálozás miatt van szükség az intézkedésekre, márciustól több munkakörben kötelezővé teszik az oltás.
SZTÁRVILÁG
A vakcinák szavatossági ideje lejárt. Korábban a kormányzat részéről többször is azt állították, hogy az orosz oltóanyag „elfogyott”.
Népszerű
Ajánljuk