FELFEDEZŐ
Egy lyukas fehér zászló került ki a szegedi Fidesz-székházra, a Corvin közben pedig Orbán Balázsnak állítottak emléktáblát. Megpakolták a szuverenitáskát.
FELFEDEZŐ
A férfit bilincsben vitték el a helyszínről. Nem ez volt az egyetlen atrocitás idén október 23-án a Millenáris Parkban.
FELFEDEZŐ
A miniszterelnök szerint a régi és az új ellenzék is idegeneket hív Magyarországra. Magyar Péterre is utalt, de a nevét nem mondta ki.
FELFEDEZŐ
A főpolgármester kiemelte, hogy idén és mostantól minden október 23-án a lyukas zászló fog lengeni a budapesti városházán.
FELFEDEZŐ
A házelnök a Rákóczi Szövetség 1956-os emlékünnepségén vett részt, a Bem-szobornál mondott ünnepi beszédet.
FELFEDEZŐ
A miniszter egy megemlékezésen arról is beszélt, hogy vannak, akik „a szuverenitás megőrzéséért harcoló kormányt kiiktatandó ellenségnek” tekintik.
FELFEDEZŐ
A Tisza Párt elnöke a Tisza Szigetek aktivistáival egy régi, de 8 éve elfeledett hagyományt elevenítettek fel a II. kerületi Nagy Imre téren.
FELFEDEZŐ
A Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták – lengyel társaikkal együtt – a történelmi helyszíneknek számító Műegyetem és Bem tér között vonultak fel zászlóikkal.
FELFEDEZŐ
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a mai szabadságunk az 1956-os forradalomból sarjadt ki. Ez egy kicsit ellentmond más kormányzati szereplők gondolataival.
FELFEDEZŐ
A söröző előtt egy rendőrségi kisbuszból ugrottak ki a TEK és a Nemzeti Nyomozóiroda fegyveresei, akik egy pillanat alatt a földre parancsolták a szervezkedőket.
FELFEDEZŐ
Az amerikai titkosszolgálat erről körülbelül két héttel ezelőtt figyelmeztette a magyar hatóságokat. Fiúkat és lányokat egyaránt elfogtak.
FELFEDEZŐ
A Telex információi szerint az akció összefüggésben állhat azokkal az értesülésekkel, amelyeket az amerikai titkosszolgálatok adtak át a magyar hatóságoknak, amelyek szerint bizonyos személyek fegyveres akcióra készülhetnek.
FELFEDEZŐ
Magyar Péter szerint a kormánypárti '56-os megemlékezésnél kell családi napot szerveznie a Vízügyi Főigazgatóságnak. A politikus szerint kötelező lesz embereket küldenie a vízügynek.
FELFEDEZŐ
Ez egyben azt is jelenti, hogy október 23-án néhány órás különbséggel tart beszédet a fővárosban a két legnagyobb magyar párt vezetője.
FELFEDEZŐ
Magyar Péter meghirdette a TISZA október 23-ai rendezvényét. A párt elnöke egyúttal beszólt a Fidesznek is.
Népszerű
Ajánljuk