HÍREK
A pályakezdők egy százalék körüli aránya pedig nem elég ahhoz, hogy pótolja a nyugdíjba vonuló pedagógusokat.
HÍREK
Az Ungvári Nemzeti Egyetem tanára az orosz-ukrán háború kitörése után csatlakozott az ukrán területvédelmi egységhez.
HÍREK
A továbbtanulás során ebből még lemorzsolódnak, és nem is mindenki marad majd a pályán - mondja egy pedagógus. Ráadásul a nyugdíjba menők száma többszöröse a pályakezdőknek, így lassan elfogynak a tanárok.
HÍREK
A népszerű tanár szerint a házelnök úgy beszél „megfelelő, minimális mértékű” béremelésről, hogy havi fizetése több, mint egy tanár éves bére.
HÍREK
A vizsgázóknak szövegértésből, nyelvhelyességből, hallott szöveg értéséből és íráskészségükről kell számot adniuk.
HÍREK
Remélik, „most - miután a tanárhiány napról napra súlyosbodik - megértőbb fülekre talál kérésük, mint eddig”.
HÍREK
A teljes átalakításról a tavaszi szünet alatt egy e-mailben értesítették az oktatókat, amelyben egy 14 diából álló prezentáció ismertette a terveket.
HÍREK
Az érintett szülők, gondviselők az Oktatási Hivatal levelében, illetve a a KRÉTA rendszerben tájékozódhatnak a tudnivalókról.
HÍREK
A szakszervezet szerint ez az eljárás jogellenes. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint van a plusznapok beiktatására törvényi lehetőség.
HÍREK
Kigyűjtöttük a régi nagy magyarok szókimondó és elgondolkodtató kritikáit az oktatásról. Olvassatok zseniális retró influenszereket: le fogtok döbbenni, kiktől származnak az idézetek.
HÍREK
A katonai szolgálatért 64 pont is szerezhető majd, viszont a nyelvvizsgáért maximum 40 többletpontot kaphatnak az egyetemre jelentkezők.
HÍREK
Sorozatunk befejező részéből kiderül, sokféle út, és modell létezik, de végre ki kellene alakítani egy modern közoktatási rendszert. Egy olyat, amelyre büszkék leszünk egyszer.
Népszerű
Ajánljuk