SIKERSZTORIK
Most a teljes, tudományos magyarázatot elolvashatod arról, miért nem tudsz elszakadni ettől a kis mindentudó eszköztől.
SIKERSZTORIK
Vagy vágódeszka, esetleg okostelefon. Ahogy tetszik. De valami kegyetlenül meg lesz pakolva minden jóval.
SIKERSZTORIK
Egyes szakemberek szerint rendkívül aggasztó, milyen nagy hatással vannak az életünkre az okostelefonok.
SIKERSZTORIK
Mai árfolyamon nagyjából 250 ezer forintba került. Az első példány annyira megelőzte a korát, hogy is nem tudott igazán elterjedni.
SIKERSZTORIK
Az eszköz igazi, forradalmi újítás a dolgozó anyáknak: melltartó alá helyezve magától szűri az anyatejet.
SIKERSZTORIK
Ez a gondolatébresztő Betty Boop-stílusú animációs film arra próbál rávilágítani, hogy sokszor azok szenvednek a legjobban ebben a világban, akik nincsenek rágyógyulva az okostelefonjukra.
SIKERSZTORIK
Vajon hogy csábították volna el az ismert randialkalmazáson keresztül Lédát és Böhm Arankát? Ebből a videóból kiderül!
SIKERSZTORIK
Nagyon kreatívan és viccesen tart görbe tükröt saját fiai elé az apuka ebben a videóban.
SIKERSZTORIK
Ha tetszett az előző rész, ezt a 10 félrehallott költeményt sem bírod majd ki nevetés nélkül. Felkészültél?
SIKERSZTORIK
De mit mutatott neki ez a srác, ami több mint fél órán keresztül lefoglalta az állatot?
Népszerű
Ajánljuk