KULT
Dragomán György és Vámos Miklós közbenjárása is kellett, hogy ne vesszen kárba a 2016-ban elhunyt író háza. A példát Thomas Mann Los Angeles-i házának sorsa is szolgáltatta.
KULT
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség által fenntartott Milton Friedman Egyetem egyelőre azt ígéri, változatlan formában folyna az oktatás, és tandíjat sem terveznek bevezetni.
KULT
A mesés Christmas Village a magyar és az európai karácsonyi ünnepek csodáit, szimbólumait jeleníti meg egy nagyjából egy kilométer hosszú útvonalon.
KULT
Andrea szerint nem igaz, hogy féltékeny párja kopogtatott a nyolcadik emeleti ablakon. Továbbra is rejtély, hogyan került a ház tetejére Zoltán, akinek indítéka is egyre homályosabb.
KULT
Az 52 éves férfi az eset előtt kábítószert fogyasztott. Ráadásul hiába himbálózott az ablak előtt órákig, a lakás teljesen üres volt.
KULT
Kiss László azt mondja, nem tud arról, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a magyar könnyűzenéért felelős miniszteri biztos alapítványának bármi baja lenne a Sziget fesztivállal.
KULT
Politikusként az a feladatom, hogy mindent megtegyek azért, hogy ilyen soha többet ne fordulhasson elő – írta a miniszterelnök.
KULT
Később azzal védekezett, hogy csak viccelt. A tankerület azonnali hatállyal kirúgta, és a PDSZ is fel fogja jelenteni, mert hazugságokat terjesztett róluk.
KULT
Az ételek és italok körülbelül feleannyiba kerülnek mint a belvárosban, és külföldiek helyett kellemes, kisvárosi hangulat van.
KULT
A legdrágábban, 61,5 millió forintért egy III. kerületi, 73 négyzetméteres panellakást adtak el idén.
KULT
Sorban állás közben lett rosszul. A bolti dolgozók és egy ott vásárló belgyógyász doktornő kezdte meg az újraélesztést.
KULT
Az eddigi egyeztető fórumok alapján egy nagy forgalmú, autópálya jellegű híd ötletét már elvetették.
Népszerű
Ajánljuk