FELFEDEZŐ
Az ausztrál nyugdíjasok nagyon meglepődtek már a hatalmas csomagtól is, hát még attól, amit benne találtak: kétmilliárd forintnyi kristálymet volt.
FELFEDEZŐ
Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere jelentette be, hogy a rászorulók péntek estig igényelhetik a segítséget a helyi önkormányzatnál.
FELFEDEZŐ
Van, ahol olcsóbb az élet, van, ahol sok a történelmi látnivaló, és van olyan hely is, ahol tartalmas és aktív éltet élhetnek az idősebbek.
FELFEDEZŐ
Van köztük fogyatékkal élő, kerekesszékes és demens is, de úgy nyomják kapucnis felsőben, mintha tizenévesek lennének.
FELFEDEZŐ
Mária például örülne, ha még 50 ezer forintot kereshetne 54 ezres nyugdíja mellé, mert így ki tudná fizetni télen a fűtést.
FELFEDEZŐ
Hosszú évek után először fognak nyugdíjprémiumot fizetni, de az infláció miatti korrekció is dobhat még az összegen.
FELFEDEZŐ
A 75 éves férfi és a 63 éves nő évek óta pereskedik, de nem kaphatják vissza a kislányukat.
FELFEDEZŐ
Ez a szívmelengető történet a bizonyíték arra, hogy a szerelem bármikor ránk találhat ez életben.
FELFEDEZŐ
Sokak szerint a tehetősebb nyugdíjasok ugyanúgy megkapják a 10 ezer forintos juttatást, pedig a rászorulóknak sokkal nagyobb szükségük lenne rá. Ha leadod Pesten egy önkéntesnek, segít eljuttatni a szegényebb családokhoz.
Népszerű
Ajánljuk