HÍREK
A magyar cégvezetők 89 százaléka véli úgy, hogy az évtized végéig további 5 évvel emelkedik majd a nyugdíjkorhatár.
HÍREK
Az infláció a vártnál magasabb, 4,7 százalék lett januárban, a nyugdíjakat viszont 2,8 százalékkal emelték év elején, ezért azonnali intézkedést szeretnének.
HÍREK
A jövedelmekben is nagyok a különbségek, a csúcsfizetések havi 1 milliárd forint felett is voltak.
HÍREK
A két egymillió forintos nyugdíjas 35-ször nagyobb emelést kap, mint a minimálnyugdíjasok - írja a 24.hu.
HÍREK
Minden egymilliójuk után átlag 600-700 ezer forinttal jártak jobban, mint azok, akik visszatértek az állami rendszerbe.
HÍREK
Rengetegen vannak, akik nem érik meg a nyugdíjas éveiket, és azok is, akik csak néhány évig élvezhetik korábbi nyugdíjbefizetéseiket.
HÍREK
20 évig dolgoztak együtt. A két szakember külön-külön is a Miskolci Mentőállomás ikonikus alakja volt.
HÍREK
Az államkincstár honlapján található tájékoztató szerint az októberi utalás 12-e szombatra esik, ezért már pénteken, 11-én megtörténik az utalás.
HÍREK
Kilenc olyan nyugdíjas él Magyarországon, akinek havonta kétmilliós a nyugdíja, ők járhatnak a legjobban.
HÍREK
Az átlagnyugdíj az előrejelzés szerint 139 751 forint lesz, de vannak, akik ennek alig a harmadára jogosultak – nekik az emelés mértéke is kisebb.
HÍREK
Egy új tanulmányból az is kiderül, valójában 72-re kellene emelni ahhoz, hogy az elöregedés ne csökkentse jelentősen a nyugdíjasok életszínvonalát.
Népszerű
Ajánljuk