KÉK HÍREK
Azután szabadultak el az indulatok, hogy egy autó elsodorta a melegítőruhás férfit, aki emiatt rá akart támadni a sofőrre, de a barátnője próbálta visszahúzni.
KÉK HÍREK
Közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt indult az eljárás, egy ellenzéki képviselő beadványa nyomán, miután az általa beadott ügy tárgyalására nem engedték be.
KÉK HÍREK
A 24.hu azt írja, hogy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés ügyében nyomoznak.
KÉK HÍREK
A rendőrök gondozási kötelezettség elmulasztása miatt folytatnak eljárást egy 61 éves nő ellen.
KÉK HÍREK
A VIII. kerületi ellenzéki polgármesterjelöltet és csapatát választási csalással vádolták meg.
KÉK HÍREK
2016-2017-ben a szén árát úgy számolták ki, mintha Rotterdamból szállították volna, miközben helyben termelték ki. A vizsgálódás az új ukrán elnök első nagy oligarcha-ellenes eljárása lehet.
KÉK HÍREK
A Lonbonban élő unokatestvér Szilviáról, a feltételezett elkövetőről is újabb információkat osztott meg.
KÉK HÍREK
A feljelentést a polgármesteri hivatal tette, a Reutersnek nyilatkozó hivatalnok szerint Luigi Ventura 'kitartóan és ismétlődően simogatta' annak a fiatal férfinak a fenekét, aki köszöntötte az újévi fogadáson.
KÉK HÍREK
A gyanúsított védője megerősítette, hogy folyt nyomozás Ausztriában, de részleteket nem árult el.
Népszerű
Ajánljuk