OLIMPIA
„Nem gondolom, hogy én vagyok a sportág legnagyobb legendája, de természetesen nagyon büszke vagyok arra, amit ma, illetve az elmúlt kilenc évben elértem” - nyilatkozta a magyar csapat első tokiói aranyérmese.
OLIMPIA
Több szélsőjobboldali párttal közös nyilatkozatot írt alá a Fidesz arról, milyen Európát szeretnének
Orbán Viktor szerint „ez a deklaráció az EU jövőjéről szól, a nemzetek, a családok és a hagyományos keresztény értékek megvédéséről”.
OLIMPIA
A világhírű magyar tudós a Telexnek mondta el, hogyan kereste meg és fenyegette meg őt a szocialista kémelhárítás.
OLIMPIA
Egyelőre nem világos, hogy Magyarország mit kifogásolt a közös nyilatkozatban, amelyben az unió tűzszünetre és az erőszak azonnali felszámolására szólít fel az izraeliek és a palesztinok között.
OLIMPIA
A munkájukat bármikor ellenőrizhetik a megbízhatósági vizsgálat keretein belül, sőt ehhez még a beleegyező aláírásuk sem szükséges.
OLIMPIA
Erről is nyilatkozniuk kell az ellenzéki jelölteknek. A fedhetetlenségi dokumentum 15 pontból áll.
OLIMPIA
Győrfi Pál szerint a nyilatkozatra azért van szükség, mert így tudják meggyorsítani az átoltás folyamatát.
OLIMPIA
Az MSZP-s Tóth Bertalan kérdésére, hogy van-e védőfelszerelésük, hány ágyat kellett felszabadítaniuk, tesztelik-e a dolgozóikat, mindenhonnan azt a választ kapta, hogy forduljon az operatív törzshöz. Onnan pedig nem kapott eddig választ.
OLIMPIA
„Kiállunk az önkormányzatok mellett!” címen aláírásgyűjtés is indult a felhívás támogatásához.
OLIMPIA
A Székesfehérvári Tankerülethez tartozó iskolák pedagógusait titoktartási nyilatkozattal hallgattatnák el.
OLIMPIA
A Politico szerint még azt is hozzátette, hogy meg van arról győződve, hogy ez a reakció ahogy előjött, úgy el is fog múlni.
OLIMPIA
Senki nem beszélhet semmiről a rektor utasítása szerint az egyik budapesti felsőoktatási intézményben.
OLIMPIA
Megszüntetnék a manipulált választókerületeket, a korrupt kampányfinanszírozást, sőt a határon túli és a külföldön élő magyarok szavazati jogaiban lévő különbségeket is.
Népszerű
Ajánljuk