SZTÁRVILÁG
Pedig a humoristának egyáltalán nem volt könnyű dolga az utolsó feladvánnyal. A közönség tapsviharral jutalmazta az elképesztő játékát.
SZTÁRVILÁG
Ádámszki Tamás két nagy versenyt is megnyert egy prágai versenysorozaton. A második győzelme során egy másik magyar kártyást győzött le a döntőben.
SZTÁRVILÁG
A londoni nő először azt hitte, hogy átverés a nyeremény. Éppen a szakdolgozatát írta, amikor bekopogtak hozzá a négyemeletes épület kulcsaival.
SZTÁRVILÁG
Az utolsó életben maradt gyilkost is sikerült kiszavazni az RTL játékában, így a három életben maradt ártatlan meg is nyerte az összesen 16 millió forintos nyereményt.
SZTÁRVILÁG
A korábbi világbajnok kajakozó azt mondta, sokat fejlődött a személyisége a műsor alatt, felelősségteljesebb lett. A győzelemmel sok feszültséget adott ki magából.
SZTÁRVILÁG
A rapper és párja majdnem 4 millió forintot vihettek haza, miután a műsor döntőjében a már kiesett párok közül mindenki rájuk szavazott Vastag Csabáékkal szemben.
SZTÁRVILÁG
A Powerball szerencsejátékon főnyereményt jelentő szelvényt Kaliforniában adták el, a Los Angeles közelében fekvő Frazier Park településen, egy vegyeskereskedésben. Az illető gazdagabb lesz, mint Mészáros Lőrinc.
SZTÁRVILÁG
Kurta Zsuzsa azt mondta, sokszor megfordult a fejében, hogy feladja a versenyt. Azt is elárulta, mire költi majd a nyereményét.
SZTÁRVILÁG
Az ingatlan teljesen tehermentesen, mindenféle költség nélkül fog a nyertes birtokába kerülni, tehát adót és illetéket sem kell utána fizetni.
SZTÁRVILÁG
Eltitkolta a váláskor a nyereményt az amerikai nő, a férje két év múlva beperelte, és nyert. Mindet megítélte neki a bíró.
SZTÁRVILÁG
5+1 találatot ért el az Eurojackpoton még március közepén. 90 napja lett volna felvenni az összeget, de nem jelentkezett érte.
SZTÁRVILÁG
Az ausztrál Cliff Little négy éve 9,2 milliárd forintnyi lottónyereménnyel lett gazdagabb. Most elárulta, mire költötte a mesés vagyont.
Népszerű
Ajánljuk