SZTÁRVILÁG
Hosszú Katinka ritkán oszt meg fürdőruhás, nyaralós képet, de most egyenesen Olaszországból örvendeztette meg a követőit.
SZTÁRVILÁG
A nagy szegénységben élő gyerekek Hernádnémetiből érkeztek. Mindez egy nevelőintézetben felnőtt fiatal pék közreműködésével valósult meg. Ő foglalkozik a gyerekekkel.
SZTÁRVILÁG
A kormányfő feleségével, fiával és az egyik lányával utazott vakációzni a 444.hu olvasójának beszámolója szerint.
SZTÁRVILÁG
A Kádár-kor óta a strandolás kötelező kelléke a hűtőláda, azonban a történetéről igen kevés szó esik. Utánajártunk!
SZTÁRVILÁG
Érződik, hogy idén sokan az utolsó pillanatra hagyták a nyaralás megtervezését, és ha eljutnak a szálláskeresésig, akkor az árfekvést nézik elsőként. Korábbi felmérésünk eredményeit összesítettük.
SZTÁRVILÁG
Zavartalanul lehet náluk szállást foglalni, de csak két-három nappal az utazás előtt értesítik a nyaralókat arról, hogy ne induljanak el, mert nem tudják elutalni a pénzüket a szállásadójuknak.
SZTÁRVILÁG
A brit miniszterelnökért kis híján mentőhelikoptert kellett küldeni – derült ki egy most napvilágot látott cikkből.
SZTÁRVILÁG
A párkereső műsorban Nóri és Zsófi voltak Jázmin ellenfelei. A gazda hazaküldte a másik két lányt, nagy megkönnyebbülésükre.
SZTÁRVILÁG
Egész napos elviselhetetlen zajról panaszkodnak a környéken lakók, nyaralók, a boltos szerint még az üzlet forgalmára is kihat az extrém hangos építkezés.
SZTÁRVILÁG
Az árakat nézve a Balatonon Horvátországhoz képest egy apartman egy éjszakára egy személynek átlagosan 1,5 százalékkal drágább. A hotelek viszont olcsóbbak.
Népszerű
Ajánljuk