KÖZÖSSÉG
'66 éves vagyok, ilyenkor már nem változik meg az ember, és nem vesz fel drága dolgokat és hobbikat, amikre költhetné a pénzét. Csak a kutatás marad' - mondta.
KÖZÖSSÉG
Az Amerikában élő magyar biokémikus tudóstársával együtt fedezte fel azt a módosított ribonukleinsavra épülő módszert, amely fontos alapja a koronavírus elleni vakcináknak.
KÖZÖSSÉG
A testület indoklása szerint a magyar gyökerekkel is rendelkező amerikai költőnő a díjat összetéveszthetetlen költői hangjáért kapja, amely zord szépségével egyetemessé teszi az egyéni létezést.
KÖZÖSSÉG
A brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez kapja idén a rangos elismerést.
KÖZÖSSÉG
Két amerikai és egy brit tudós, Harvey J. Alter, Charles M. Rice és Michael Houghton kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.
KÖZÖSSÉG
Következetesen hajlik arra, hogy meghallgassa a szakértők véleményét, és ezt a tudósok nagyra tartják.
KÖZÖSSÉG
A közgazdasági Nobel-emlékdíjat azért kapták, mert kisebb, kezelhető problémákra bontották le a valójában nagyon is összetett kérdést. Abhijit Banerjee, Esther Duflo és Michael Kremer módszere ráadásul a gyakorlatban is sikeressé vált egyes fejlődő országokban.
KÖZÖSSÉG
Gondoltad volna, hogy Einstein, George Bernard Shaw és Albert Camus sem végezte el a középiskolát?
Népszerű
Ajánljuk