KULT
A Meglopott tolvaj c. dalhoz forgatott videóban nem a pompás, csillogó külső lett megörökítve: New Yorknak olyan arca, helyszínei és részletei kerültek bele, amelyek ugyanazt a történetet mondják el, mint a szöveg.
KULT
A négyszeres Grammy-díjas brit zenész egy autó tetején, gitárral a kezében örvendeztette meg rajongóit egy minikoncerttel.
KULT
Daniel Penny önvédelemre hivatkozik, míg nagynénje szerint a hajléktalan Jordan Neely pszichés zavarokban szenvedett.
KULT
A férfi agresszívan üvöltözött, és fel-alá járkált a manhattani F vonalon járó metró egyik szerelvényében, ezért három utas megpróbálta lefogni őt.
KULT
Az 1973-as dal jogdíjtulajdonosai szerint popsztár ráadásul egy koncert során akaratán kívül beismerte a lopást.
KULT
A rejtélyes hírességet (?) tetőtől talpig bebugyolálva, több ember a válla fölé emelve indította útjára egy hotelből a neves adománygyűjtő gálaestre.
KULT
A gyerek éppen egy áram alatt lévő sín felé tartott, William Kennedy pedig úgy érezte: meg kell mentenie a srácot.
KULT
A két ügynök összefüggésbe volt egy olyan helyi kínai rendőrőrssel, amilyet tavaly Budapesten is lelepleztek.
KULT
A brit világsztár a semmiből bukkant elő a New York-i metróban, ahol egy férfi épp az új slágerét énekelte.
KULT
A férfit azért akarta elfogni az FBI, mert korábban több tízezer dollárt csalt ki áldozataitól.
KULT
A korábbi amerikai elnök egy pornósztárnak fizetett hallgatási pénz miatt kerülhet bajba – állítása szerint.
KULT
A gyerekeknek télen hónapokon keresztül a fűtetlen garázsban kellett aludniuk, közben alig kaptak enni, és verbálisan is bántalmazták őket. Az amerikai nő szerint ezért az exférje volt a felelős, ő nem tudott mit tenni.
KULT
A horror rajongók már akkor nyalhatták a szájuk szélét, amikor a Sikoly 6 idehaza megkapta a legmagasabban adható, kivételesen ritka X-es korhatárt. Kiérdemelte ezt a kiemelten erőszakos filmeknek fenntartott karikát? A cikkünkből kiderül!
KULT
Sajtóhírek szerint Thomas H. Lee agyonlőtte magát. A rendőrség és a család viszont egyelőre nem közölte a halál okát.
Népszerű
Ajánljuk