SZEMPONT
Alinda szerint neki nem volt kérdés, hogy nem enged az elveiből, még úgy is, hogy családilag semmi bevételük nem maradt az elején. Úgy gondolja, aki akart, tudott szabadulni. Most szívesen részt venne egy nyitott, izgalmas, többplatformos közmédia felépítésében.
SZEMPONT
A Tisza Párt alelnöke szerint a NER-elit tagjai menekítik a vagyonukat az országból, de jelezte, hogy ezzel nem kerülhetik el a felelősségre vonást. Kijelentette, hogy a „maffia-államnak vége” és az elszámoltatás elkerülhetetlen.
SZEMPONT
A G7 gyűjtése szerint a száz legnagyobb pénzeszköz-állománnyal rendelkező magyar cégből 29 köthető kormányközeli milliárdosokhoz. Bár nem minden cégből lehet egyik pillanatról a másikra kivonni a teljes összeget, sok helyen a vagyon nagy része gyorsan mozdítható.
SZEMPONT
A közéleti influenszer hisz abban, hogy Magyar Péter és miniszterei le fogják bontani a NER-t. Szerinte a félelem iránya megfordult, és most már nem az állampolgároknak, hanem a volt hatalomnak kell tartania az elszámoltatástól.
SZEMPONT
Geszti Péter egy interjúban beszélt arról, hogy a NER alatt ellehetetlenítették. Azt is elmondta, hogy a rendszer haszonélvezői közül vannak, akikkel a jövőben sem hajlandó együttműködni.
SZEMPONT
Herczeg Zoltán divattervező kemény stílusban fejtette ki véleményét a NER-ből kiugró, hirtelen kormánykritikussá váló szereplők médiaszerepléséről. Szerinte semmi keresnivalójuk „az általuk 16 éven keresztül szakmányban porig gyalázott, szétgyilkolt, megtaposott” és mindennek elhordott független médiában.
SZEMPONT
A Terror Háza kutatási igazgatója szerint a Tisza Párt meggyőző, 3,1 milliós listás eredménye egyértelmű üzenet a jobboldalnak. Békés úgy véli, a Fidesznek el kell fogadnia a nép döntését, és gratulálnia kell a győztesnek.
SZEMPONT
Szerinte a rendszer régen túl van a zenitjén, ahová már soha, még egy választási győzelem esetén sem fog tudni visszatérni. Felvázolta a NER korszakolását, a jelenlegi időszakot orbáni pangásként jellemezte.
SZEMPONT
Pénteken jelentős mínuszba kerültek a kormányközeli vállalatok papírjai a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A tizenhat százalékot eső 4iG és az Opus árfolyamát az uniós fegyverkezési hitel elakadása is nyomja.
SZEMPONT
A TISZA Párt vezetője Orbán Viktor egyik szállóigévé vált mondatával tett ígéretet. Mint mondta, nem nem hagyják annyiban, ha bármilyen hátrány éri az állami cégek, hivatalok és NER-es cégek vezetőit az adatszivárgás miatt.
SZEMPONT
A Ringier vezetői napokig titkolóztak előtte, majd a reptéren vallották be neki a rideg valóságot. A szerkesztőség tagjai pedig csak az egész országgal együtt tudták meg a hírt.
SZEMPONT
A Tisza elnöke szerint „Orbánék közpénz százmilliárdokat költenek propagandára és a független sajtó bedarálására”. Magyar szolidáris a független sajtó munkatársaival.
SZEMPONT
A Momentum Mozgalom országos plakátkiállítást indított, amely a párt szerint a NER legpofátlanabb luxizásait mutatja be.
SZEMPONT
Az unió szerint Mészáros és Szijj cégei számára túl nagy a haszon, túl kicsi a kockázat az autópálya-koncesszióban. Akár az egész szerződés mehet a levesbe.
SZEMPONT
A Rose d’Or és a Lady Mrd utasai alig pár kilométerre voltak egymástól. A nyár utolsó hétvégéjén mindkét luxushajóval útnak indultak.
SZEMPONT
A TISZA Párt elnöke szerint Orbánék „megint lebuktatták magukat” a NER egyik luxusjachtjával. Szerinte nem akármilyen társaságban és körülmények között nyaral a miniszterelnök.
SZEMPONT
A TISZA Párt vezetője szerint: „Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása”. Újabb információkat osztott meg az Adriai utazásról.
Népszerű
Ajánljuk