HÍREK
A németországi Reutlingenben néhol 30 centiméteres jég borította az utakat. A jég és a falevelek a város csatornarendszerét is eltömítették, amely miatt több mélygarázst, pincét és lakóépületet is elöntött a víz.
HÍREK
A szurkolók szerint az „Orbán-csapat” minden szinten ellentmond a Fortuna Düsseldorf által képviselt értékeknek.
HÍREK
Többet költöttünk, mint az angolok, a franciák, vagy orosz fenyegetést igencsak komolyan kezelő lengyelek. A magyar kormány szerint ugyanakkor a békéhez le kell állítani a fegyverszállításokat Ukrajnába.
HÍREK
A lengyel nagykövet levélben üzent Böröndi Gábornak, miután kiakadt azon, amit a vezérkari főnök a köztévében nyilatkozott Lengyelországgal kapcsolatban.
HÍREK
Egyelőre csak egy dolgot tudnak biztosan a hatóságok az ügyben: az elhunytat Magyarországon hamvasztották el tavaly nyáron.
HÍREK
Bántalmazója napokig verhette a házában. A férfi anyósa értesítette a rendőröket, majd a mentőket, a lányt életveszélyes állapotban vitték kórházba.
HÍREK
Egyre több módon próbálják szabályozni a közösségi rollerek parkolását, de még mindig gondot okoznak a hanyagul elhagyott járművek.
HÍREK
A Bild című lap szerint az áldozatok 20 és 30 év közötti férfiak, ketten életveszélyes állapotba kerültek.
HÍREK
Az egyik német politikus szerint: „a cél a jelenlegi tulajdonosok kiszorítása, hogy kikényszerítsék náluk a cégeik eladását. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen gyakorlatok elképzelhetők az Európai Unióban”.
HÍREK
A gyerek kigúnyolhatta egyiküket, ezért állhattak rajta bosszút. Luise testén több mint 30 szúrást találtak.
HÍREK
Nagy-Majdon József nem érti, hogy ezzel mi a probléma, a város költségvetése rendezett. A helyiek szerint azért jobb helye is lett volna a pénznek.
HÍREK
A 61 éves magyar kapitány és a 64 éves magyar kormányos is ki tudott jutni a vízből, de mindketten megsérültek.
HÍREK
Az elkövető egy férfi, aki millió eurós nagyságrendű váltságdíjat követel a túszok elengedéséért.
HÍREK
Az évfordulós megemlékezésen egy aktivista azt mondta, hogy szerinte háborús bűnösök ülnek a nagykövetségen, mert egyikük sem lépett fel a háború ellen.
Népszerű
Ajánljuk