HÍREK
A kamara posztjában azt mutatják be, hogy az elmúlt héten több ember halt bele koronavírus-fertőzésbe, mint tavaly az egész év során közúti balesetben.
HÍREK
Interjú egy mentőssel a Covidról, oltásról, oltásellenességről, mellbevágó történetekről. Természetesen sajnos névtelenül.
HÍREK
Decembert 8-tól azoknak az oltatlan fertőzötteknek, akik a saját döntésük miatt nem kaptak vakcinát, maguknak kell állni a költségeket, ha orvosi ellátásra van szükségük.
HÍREK
A 47 millió lakosú országban csaknem 37,4 millió ember oltatta be magát a koronavírus ellen, amely a jelenleg oltásra jogosult 12 év felettiek 88,8 százalékát jelenti. A 40 felettiek 94,4 százaléka kapta meg az előírt dózist.
HÍREK
A Magyar Orvosi Kamara győri elnöke szerint tarthatatlanná vált a betegellátás minősége a kritikus ápolóhiány miatt, sőt vannak területek, ahol nincs is ellátás.
HÍREK
Azt mondja, az első volt a legrosszabb, annak a szövődményeire a mai napig gyógyszereket szed. Az pedig meglepte, hogy a második fertőzés után milyen gyorsan jött a harmadik.
HÍREK
Dr. Nemény Andrásnak többek között azt válaszolták, hogy „a kérelem megválaszolása hivatalunk veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatainak ellátását veszélyeztetné”.
HÍREK
A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke szerint hétről-hétre több a koronavírusos gyerek. Kutatások szerint ahol a felnőttek oltottak, sokkal kisebb eséllyel fertőződnek meg a gyerekek.
HÍREK
A romló fertőzöttségi adatok miatt újabb szigorításokat jelentettek be az osztrák fővárosban. Így már csak oltottak és gyógyultak mehetnek például étterembe vagy 25 fősnél nagyobb rendezvényekre.
HÍREK
Továbbra is kötelező a Covid-igazolványok használata minden szolgáltatás eléréséhez, az ellenőrzés során pedig személyi igazolványt is fel kell mutatni. Tilos nyilvános rendezvényeket, a többi között családi összejöveteleket, esküvőket tartani.
HÍREK
Az oltatlanok nem léphetnek be a szabadidő eltöltésére szolgáló intézmények és a kulturális intézmények zárt részeire, így például nem mehetnek vendéglőbe, moziba, szórakozóhelyre vagy könyvtárba, múzeumba. Szászország az első német tartomány, ahol kötelezővé teszik a 2G-szabályt.
HÍREK
A szájmaszk viselése továbbra is kötelező marad minden zárt térben, a tömegközlekedési eszközöktől kezdve az üzleteken át a vendéglőkig. Szájmaszkot viselnek az oktatási intézményekben is tanárok és diákok egyaránt, valamint a hívők a templomokban is.
HÍREK
Amerikában a három engedélyezett védőoltás, a Moderna, a Pfizer és a
Johnson and Johnson hatékonyságát vizsgálták. Az ország fegyveres erőinek 780 225 veteránját követték február elsejétől október elsejéig.
HÍREK
Az orvos szerint egyszerre kellene az oltást, maszkot, kézmosást, távolságtartást és a szigorúbb rendezvényszervezési szabályokat használni már egy ideje, és nem kizárólag az oltottságra kellene hagyatkoznia a kormánynak.
HÍREK
A virológus szerint vissza kellene hozni a kijárási tilalmat, és a maszkviselést is kötelezővé tenni minden intézményben.
Népszerű
Ajánljuk