ÉLET-STÍLUS
Érdemes tájékozódni a napelemes rendszerekkel kapcsolatos jogi tudnivalókról, hiszen a hazai jogszabályok rendelkeznek az építési lehetőségekről.
ÉLET-STÍLUS
Sikeres teszten van túl a modell, amely az atmoszféra fölötti napfényt alakítja mikrohullámú energiává.
ÉLET-STÍLUS
Olyan téglákat fejlesztettek ki, amelyek képesek az elektromos áram vezetésére és tárolására.
ÉLET-STÍLUS
A tűz miatt az idősotthont kiürítették, negyven lakónak és öt dolgozónak kellett elhagynia az épületet. Délutánra eloltották a tüzet.
ÉLET-STÍLUS
A kétoldalú napelemek a földről visszavert napsugarakat is hasznosítják. A használatukkal sokkal olcsóbb lehet a technológia.
ÉLET-STÍLUS
Ha a szakember elmélete működik, az új panelek képesek lehetnek villamosenergiát termelni anélkül, hogy fölösleges áramot tárolnának a napelemekben.
ÉLET-STÍLUS
Béla és Pista elektromos autóval vágott neki az útnak, sátraztak, túráztak, a telefonjaikat pedig kis napelemek segítségével töltötték fel.
ÉLET-STÍLUS
Napra kell majd parkolni vele, hogy feltöltődjön, de a kocsi klímája messziről is bekapcsolható, így a hőséggel sem kell számolnunk.
ÉLET-STÍLUS
Annyival kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe a működésével, mintha 200 ezer hagyományos autót vonnának ki a forgalomból.
ÉLET-STÍLUS
Tizenöt vízen lebegő szilícium-sziget 75 ezer napelem-panellel. Ezek adnak fényt novembertől 10 ezer hollandiai otthonnak.
ÉLET-STÍLUS
A polgármester szerint megéri a beruházás, mert bevételt hoz a településnek, és a környezetbarát energiaforrással nem pusztítják a természetet.
ÉLET-STÍLUS
A kecskeméti Neumann János Egyetem cspata által épített jármű a harmadik helyet szerezte meg.
ÉLET-STÍLUS
Hamarosan már két teljesen környezetbarát, nyitott járműben lehet élvezni a Börzsöny környékének látványát.
ÉLET-STÍLUS
Ha ilyen beruházást terveztek, nem csak a megtérülési idő kiszámítása fontos. A Spórolós Mókus blog szakértőt is hívott, hogy alaposabban körüljárják a témát.
ÉLET-STÍLUS
Szlovákiában 5-6, nálunk 10 év alatt térülhet meg a beruházás - erről is beszélt a Szeretlek Magyarországnak a magyar szakszövetség elnöke.
Népszerű
Ajánljuk