HÍREK
A kormányfői feladatokat ellátó külügyminiszter szerint „már látszik a fény az alagút végén”, de egy darabig még nem enyhítenek a korlátozásokon.
HÍREK
Március közepén tüdőgyulladás gyanújával került kórházba, három hét múlva pedig gyógyultan távozott.
HÍREK
Minden ember lételeme a mozgás, de vannak, akiknek ez még az átlagnál is természetesebb állapot. Egy magyar fotós került légüres térbe Londonba.
HÍREK
Vasárnapig 282.374 embert teszteltek, közülük 84.279 lett pozitív. Az egészségügyi dolgozókat többször is vizsgálják, így 353 ezer szűrést végeztek el eddig.
HÍREK
A brit miniszterelnök is koronavírusos. Egy ideig otthon gyógyult, végül kórházba került. A héten három napot a londoni St. Thomas kórház intenzív osztályán töltött. Csütörtökön viszont már átkerült egy normál kórterembe, felépülése ugyanis jó ütemben halad.
HÍREK
A Croydon Egyetemi Kórház az egyik legleterheltebb kórház Angliában, ahol a fertőzött betegek nagyjából egynegyede meghalt.
HÍREK
Az előző napi adatokhoz képest a halálos áldozatok és az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma is csökkent.
HÍREK
A londoni orvos három hete írt levelet Boris Johnsonnak, amelyben védőfelszerelést kért a kórházak számára.
HÍREK
Ez eddig a legmagasabb napi halálozási szám a szigetországban az adatok rendszeres közlésének kezdete óta.
HÍREK
Egy brit kutatás szerint nem ezen múlik a vírus terjedése, viszont a gyerekeknek nagyon káros az elszigeteltség.
HÍREK
A brit miniszterelnököt az új koronavírus okozta betegség miatt szállítottak kórházba. A Downing Street hétfő este közölte, hogy Johnson állapota romlott.
HÍREK
Nagy-Britanniában szombatig több mint 183 ezer szűrést végeztek, ez tízezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál. A brit kormány a napi szűrések számát április végéig százezerre akarja emelni.
HÍREK
Törökországban is meredeken nő az új megbetegedések száma, de Belgium és Hollandia sem áll túl jól.
Népszerű
Ajánljuk