HÍREK
A magyar miniszterelnök azt is mondta az újságíróknak: jöjjenek Magyarországra, és nézzék meg, mennyire szabad a sajtó.
HÍREK
Miután a brit miniszterelnökkel tárgyalt, Orbán Viktor angol nyelven tartott sajtótájékoztatót.
HÍREK
Elítélte Orbán korábbi nyilatkozatait Boris Johnson szóvivője a két miniszterelnök találkozója előtt
A szóvivő szerint Orbán évekkel ezelőtti, muszlimokra és bevándorlókra vonatkozó kijelentései „megosztóak és tévesek voltak”.
HÍREK
Azok az EU-s állampolgárok, akiknek Nagy-Britanniában van lakhelyük, még további négy évig léphetnek be személyi igazolvánnyal.
HÍREK
A 27 éves Sasha Johnsont, a fajgyűlölet vezérelte erőszakcselekmények és a feketékkel szembeni rendőri brutalitás ellen küzdő BLM-mozgalom egyik prominens nagy-britanniai képviselőjét, a Taking the Initiative (Átvenni a Kezdeményezést) nevű brit politikai párt vezetőségi tagját lőtték le. Korábban halálos fenyegetéseket is kapott.
HÍREK
A rendőrség egyelőre eltűntként kezeli Akom Ágnest, jelenleg a Park Royal és a Holland Park területén kutatnak.
HÍREK
Az elszenesedett kőzetek zöme a Winchcombe-ban élő Wilcock család kocsibehajtójáról származik. Wilcockék óvatosan begyűjtötték a mintákat, majd a múzeum kutatói egy fogkefe és egy üres krémtúrósdoboz segítségével összesöpörték a megmaradt port is.
HÍREK
A jelek szerint más változatoknál könnyebben terjed az új mutáns, de egyetlen halálesetet sem okozott azok körében, akiket beoltottak a koronavírus elleni vakcinával.
HÍREK
Figyelik a járványügyi helyzetet, de a jelenlegi adatok nem gátolják meg, hogy hétfőtől érvénybe léphessen a nyitás harmadik fázisa. Így hamarosan sokkal több mindent megtehetnek már a britek.
HÍREK
Lisszabonban úgy dönthetnek, hogy mégsem oldják fel az utazási korlátozást az Egyesült Királyságból, ezzel a brit BL-házidöntő potenciális nézői is hoppon maradhatnak.
HÍREK
A testvérpár, Gaby és Alex csatornáját eddig közel nyolcmilliárdszor nézték meg, tavaly több mint 450 millió forintot kerestek.
HÍREK
Május 17-től a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszer határozza meg, hogy Angliába mely országokból lehet beutazni tíz nap karantén nélkül. Ám a tesztelés nekik is megmarad.
HÍREK
Ősszel oltanák be őket újra, hogy karácsonyra már olyannyira védett legyen a lakosság, hogy minimális legyen a fertőzés kockázata.
Népszerű
Ajánljuk