FELFEDEZŐ
Először antibiotikumot írtak fel az idős férfinek a problémára, végül több napot kórházban kellett töltenie, mire végre kiszedték belőle a műfogsorát.
FELFEDEZŐ
Mivel bizonytalan ideig nem is lesz elérhető itthon a Fentanyl, külföldről kell beszerezni négyszeres áron, a többletköltséget pedig a kórházaknak kell kifizetni.
FELFEDEZŐ
Elsősorban 0 RH negatív vért várnak, de bármilyen más vércsoport is lehet, mert azt becserélik.
FELFEDEZŐ
A három órás műtétet Indiában hajtották végre. A 35 éves páciens túlélte, már otthon ápolják.
FELFEDEZŐ
Két éven keresztül félrediagnosztizálták, majd további 7 évet várt, míg kiderült, hogy megműtik.
FELFEDEZŐ
Azért vállalta, hogy őszintén elmond mindent, mert ezzel is szeretné felhívni a szűrővizsgálatok fontosságára a figyelmet.
FELFEDEZŐ
A kezelőorvosa délután közölte a reggel óta várakozó asszonnyal, hogy kapacitáshiány miatt nem került sorra. Majd arra kérte, hogy menjen haza.
FELFEDEZŐ
Egy fejlődési rendellenesség miatt speciális arcműtétre lenne szüksége, amit csak külföldön tudnak elvégezni.
Népszerű
Ajánljuk