SZEMPONT
Egy nyilvános Facebook-bejegyzést tett közzé, amire válaszul telefonon és Messengeren is durva hívásokat, képeket és üzeneteket kapott közel 50 férfitól.
SZEMPONT
A magyar orvoscsapat által szétválasztott hároméves kislányok egyike speciális vírusos lázzal küzd, így kritikus az állapota. Másikuk viszont már egész mondatokban beszél, mosolyog és eszik is.
SZEMPONT
Először antibiotikumot írtak fel az idős férfinek a problémára, végül több napot kórházban kellett töltenie, mire végre kiszedték belőle a műfogsorát.
SZEMPONT
Mivel bizonytalan ideig nem is lesz elérhető itthon a Fentanyl, külföldről kell beszerezni négyszeres áron, a többletköltséget pedig a kórházaknak kell kifizetni.
SZEMPONT
Elsősorban 0 RH negatív vért várnak, de bármilyen más vércsoport is lehet, mert azt becserélik.
SZEMPONT
A három órás műtétet Indiában hajtották végre. A 35 éves páciens túlélte, már otthon ápolják.
SZEMPONT
Két éven keresztül félrediagnosztizálták, majd további 7 évet várt, míg kiderült, hogy megműtik.
SZEMPONT
Azért vállalta, hogy őszintén elmond mindent, mert ezzel is szeretné felhívni a szűrővizsgálatok fontosságára a figyelmet.
SZEMPONT
A kezelőorvosa délután közölte a reggel óta várakozó asszonnyal, hogy kapacitáshiány miatt nem került sorra. Majd arra kérte, hogy menjen haza.
Népszerű
Ajánljuk