SZTÁRVILÁG
A skót lány még iskolát is váltott, annyit bántották a homloka miatt, többször űrlényhez hasonlították.
SZTÁRVILÁG
A Budapesti Operettszínház közleménye szerint a fiatal művész szervezete „reménykeltően jól reagált a műtéti beavatkozásra, életfunkciói kedvezőek”.
SZTÁRVILÁG
Az egykori műsorvezető szájsebészeti operáción esett át, azt is megosztotta, mit távolítottak el az állkapcsából.
SZTÁRVILÁG
A 20 éves fiú egy borzalmas balesetben veszítette el a fél testét, beleértve a péniszét is. Párja szerint tiszteletlenség arról faggatni őket, hogyan élnek nemi életet.
SZTÁRVILÁG
A La Stampa szerint az orosz elnöknek vérrákja van, és a múlt hétfői győzelmi napi beszéde után éjjel, rossz egészségi állapotban szállították kórházba.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő elmesélte, hogyan tudta meg, hogy első terhessége méhen kívüli volt, és mi segített neki abban, hogy tovább tudjon lépni és újra próbálkozni.
SZTÁRVILÁG
A beavatkozás után a mitrális billentyű súlyos elégtelensége megszűnik. Így a beteg jobban terhelhető, a jelentős fulladást előidéző tüdővizenyő esélye jelentősen csökken.
SZTÁRVILÁG
Sokáig azt mondták neki, hogy nem tudnak segíteni rajta, végül egy kezeléssel a felére tudták csökkenteni a tumort, így már lábra tud állni.
SZTÁRVILÁG
A zenész egy kisebb orvosi beavatkozáson eshetett át. A fotón az látszik, hogy az egyik szemén kötés van.
SZTÁRVILÁG
Az orvoscsapat hivatalos filmjében bemutatják ennek a szakmai kihívásnak és humanitárius összefogásnak a legmélyebb részleteit. Megszólalnak a szülők, az orvosok és a csapat segítői is.
SZTÁRVILÁG
Mészáros Norina őszintén írt közösségi oldalán a megpróbáltatásairól, érzéseiről, és arról, hogy mennyi erőt ad a bajban párja és gyermeke.
SZTÁRVILÁG
Simon Bramhall elismerte, hogy argon lézerrel írta fel a monogramját páciensei szerveire a transzplantációs műtétek során.
Népszerű
Ajánljuk