EGÉSZSÉG
Nyolchónapos antibiotikum-kúra, több pszichiáter, nőgyógyász és urológus sem segített. Végül Bécsben derült ki, hogy mi baja van valójában.
EGÉSZSÉG
Az egyik kórház igazgatója elmondta, hogy az áldozatok és a súlyos sérültek nagy része gyermek, akiket súlyos égési sérülésekkel vagy hiányzó végtaggal szállítottak be a kórházba. Volt olyan gyerek, akinek egyszerűen leszakadt a feje.
EGÉSZSÉG
Drasztikus beavatkozást alkalmaznak, de így el lehet kerülni az operációt. A 76 éves színművész már a visszatérésén gondolkozik.
EGÉSZSÉG
A színésznő állapota miatt csak egyetlen darabban játszik most, ahol nem gond, hogy mankóval közlekedik a színpadon.
EGÉSZSÉG
A történet nyár elején kezdődött, amikor is elment a Sportkórházba egy térdvizsgálatra. Havas szerint valami nem stimmelt, mert hamar elfáradt és egyre kevésbé élvezte a teniszt vagy a golfozást.
EGÉSZSÉG
Az antibiotikumokkal és oxigénterápiával kezelt ausztrál nő túlélte a szarvasmarhák és juhok feketeláb-betegségét okozó baktérium okozta fertőzést, ő az első ilyen ember.
EGÉSZSÉG
Ádám minden pillanatban levegőért küzd. Ennek ellenére nem akar lemondani arról, hogy önkéntesként másokon segítsen.
EGÉSZSÉG
Mesterséges intelligencia segítségével mutatták meg az énekesnőnek, hogyan festene, ha balesete miatt nem kellett volna 38-szor megműteni az arcát.
EGÉSZSÉG
A NEAK adatai szerint az átlagos várakozási idő az elmúlt hat hónapban 169 nap volt. Sokan a magánszolgáltatók felé fordultak, ahol azonban milliós összegeket is elkérnek.
EGÉSZSÉG
Az édesanya napra pontosan négy héttel azután veszítette életét, hogy átszállították a fővárosba Dunaújvárosból.
EGÉSZSÉG
Magyarországon elsőként gyógyítják vágás nélkül, lézersebészeti eljárással a zöldhályogot a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján.
EGÉSZSÉG
Egyesek szerint ez volt az egyetlen előnyös tulajdonsága. Sajnos nem is ez volt a legdurvább hozzászólás.
EGÉSZSÉG
Benjamin Netanjáhú egy pacemakerrel kénytelen tovább élni, miután „átmeneti szívblokkja” volt.
EGÉSZSÉG
Kórházba kellett vinni Big Daddy Lacát, akinek iszonyú fájdalmai voltak. A rapper egy videóban jelentkezett be a rajongóinak, és elmondta, hogy nem volt jól.
EGÉSZSÉG
A legnagyobb melegben mondta fel a szolgálatot az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház II-es telephelyén a műtőblokk klímarendszere. A kórház azt ígéri, hogy hétfőre már sikerül orvosolni a problémát.
EGÉSZSÉG
A 12 éves palesztin kisfiút biciklizés közben gázolta el egy autó. A gyerek belső lefejezésen esett át, ami a legtöbb esetben gyógyíthatatlan. Az izraeli orvosok szabályosan csodát tettek.
Népszerű
Ajánljuk