SZTÁRVILÁG
Múlt vasárnap Rácz Jenő egy hatalmas jobbegyenessel kiütötte Kabát Pétert, és néhány napig még kérdéses volt a műtét, de péntek este az egykori focista megosztotta a hírt, hogy mégis szükség lesz rá.
SZTÁRVILÁG
Az orvosok nem zárják ki, hogy műteni kell az egykori focista lábát. Kabát a vasárnapi Sztárbox adásában eszméletét vesztette néhány másodpercre a Rácz Jenőtől elszenvedett kiütés során, de a lába is maga alá fordult.
SZTÁRVILÁG
Azért az elmúlt időszakban sem volt tétlen, kényszerpihenője alatt is két új dala készült el.
SZTÁRVILÁG
A Nemzeti Színház belső vizsgálatot indított a baleset körülményeinek kivizsgálására. Hétfőn társulati ülést tartanak a történtek miatt.
SZTÁRVILÁG
Felfüggesztették az operációkat az al-Sifa kórházban, a kórház igazgatója pedig azt mondta, hogy áram, internet, víz és orvosi ellátás nélkül maradtak. Az intézmény körül harcok zajlanak, így nem tudják a betegeket sem evakuálni.
SZTÁRVILÁG
Nyolchónapos antibiotikum-kúra, több pszichiáter, nőgyógyász és urológus sem segített. Végül Bécsben derült ki, hogy mi baja van valójában.
SZTÁRVILÁG
Az egyik kórház igazgatója elmondta, hogy az áldozatok és a súlyos sérültek nagy része gyermek, akiket súlyos égési sérülésekkel vagy hiányzó végtaggal szállítottak be a kórházba. Volt olyan gyerek, akinek egyszerűen leszakadt a feje.
SZTÁRVILÁG
Drasztikus beavatkozást alkalmaznak, de így el lehet kerülni az operációt. A 76 éves színművész már a visszatérésén gondolkozik.
SZTÁRVILÁG
A színésznő állapota miatt csak egyetlen darabban játszik most, ahol nem gond, hogy mankóval közlekedik a színpadon.
SZTÁRVILÁG
A történet nyár elején kezdődött, amikor is elment a Sportkórházba egy térdvizsgálatra. Havas szerint valami nem stimmelt, mert hamar elfáradt és egyre kevésbé élvezte a teniszt vagy a golfozást.
SZTÁRVILÁG
Az antibiotikumokkal és oxigénterápiával kezelt ausztrál nő túlélte a szarvasmarhák és juhok feketeláb-betegségét okozó baktérium okozta fertőzést, ő az első ilyen ember.
SZTÁRVILÁG
Ádám minden pillanatban levegőért küzd. Ennek ellenére nem akar lemondani arról, hogy önkéntesként másokon segítsen.
SZTÁRVILÁG
Mesterséges intelligencia segítségével mutatták meg az énekesnőnek, hogyan festene, ha balesete miatt nem kellett volna 38-szor megműteni az arcát.
SZTÁRVILÁG
A NEAK adatai szerint az átlagos várakozási idő az elmúlt hat hónapban 169 nap volt. Sokan a magánszolgáltatók felé fordultak, ahol azonban milliós összegeket is elkérnek.
SZTÁRVILÁG
Az édesanya napra pontosan négy héttel azután veszítette életét, hogy átszállították a fővárosba Dunaújvárosból.
SZTÁRVILÁG
Magyarországon elsőként gyógyítják vágás nélkül, lézersebészeti eljárással a zöldhályogot a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján.
Népszerű
Ajánljuk