HÍREK
Márpedig a külügyminiszter szerint a kivilágítás követelésében egyértelműen ez a szándék mutatkozik meg.
HÍREK
Az már biztos, hogy az önkormányzat épületét szivárványos zászlókkal fogják kidíszíteni a meccs napján. A kezdeményezést a müncheni városi tanács összes frakciója támogatja.
HÍREK
A kezdeményezők így akarnak tiltakozni a Parlament által kedden elfogadott, súlyosan kirekesztő, melegellenes magyar törvény ellen.
HÍREK
„Szeretnék találkozni a családommal, a nagymamáimmal, a barátaimmal, színházba, élményfürdőbe, koncertre járni, utazni. Valamit mégis nehezen engedek el: a nyugalmat.”
HÍREK
Németország legkülönlegesebb téli fesztiválján jártunk, ahol jelenleg is egy magyar csapat ejti ámulatba a közönséget. Méghozzá a cirkusz jövőjét megmutatva.
HÍREK
Tragikus baleset okozhatta a halálát annak az ajkai fiatalnak, aki saját házibulija után tűnt el még augusztusban.
HÍREK
És nagyon rosszul lettek. A cigarettáikban ugyanis 'biofű' volt. De a két munkás alkoholt és amfetaminszármazékot is fogyasztott.
HÍREK
Allahot kiabálva támadta meg őket egy férfi hajnalban a vasútállomáson. A német állampolgárságú elkövető iszlamista szélsőséges lehetett.
Népszerű
Ajánljuk