SZTÁRVILÁG
A kilencvenes években a pályája csúcsán lévő énekessel duettezett. Miklósa elmondása szerint Jimmy simán lehetett volna operaénekes is.
SZTÁRVILÁG
A film Szent István hatalomra kerüléséről, a keresztény Magyar Királyság megszervezéséről és megvédéséről, valamint első királyunk örökségéről szól.
SZTÁRVILÁG
A város lelkes fotósa rendszeresen oszt meg képeket a nevezetessebb helyekről, de az eldugott utcákról is.
SZTÁRVILÁG
Az eset még a színésznő pályafutásának elején történt, de Priyanka Chopra a mai napig emlékszik a kellemetlen incidensre.
SZTÁRVILÁG
A legendás Roger Ebert kritikájában az addig készült legjobb amerikai dokumentumfilmnek nevezte a Woodstockot. Észak-Amerikában az év 5. legnézettebbje volt a mozikban, 600 ezer dolláros költségvetése miatt pedig profitja is igen kiemelkedő lett.
SZTÁRVILÁG
A kép közlője elnézést kért a tévedésért, bár így is kiderült, hogy nem teljesen ismeretlen embereket látni a fotón.
SZTÁRVILÁG
Nézd meg velünk a különleges múltidéző kisfilmet, amiben olyan kupolákat mutatnak meg, amiket ma már sajnos nem láthatsz.
SZTÁRVILÁG
A Méhkerék román néptánchagyományai és az úrihímzés hagyománya és kortárs hímzőműhelyekben való továbbélése is szerepel már az eddig 45 örökségelemet tartalmazó nemzeti jegyzékben.
SZTÁRVILÁG
A kiállításon archív fotókból és azokhoz tartozó leírásokból rajzolódik ki a szigligeti színes, izgalmas világ, amelyet az írók otthonaként tartanak számon.
SZTÁRVILÁG
Azaz csak trollkodta volna, de a szolgálat 150 éves neve túl hosszúnak bizonyult az Instagramon.
SZTÁRVILÁG
A virtuális tárlat a legfontosabb egykori szegedi fotósok életét és munkásságát mutatja be sok-sok érdekes archív fotó mellett.
SZTÁRVILÁG
A különleges épületegyüttest egy tölgyerdőben építették fel, még mesterséges dombja, tava és angolparkja is volt. Mára csak a leírások őrzik a régi pompáját és fénykorát.
Népszerű
Ajánljuk