HÍREK
Maszkviselés, lázmérés, távolságtartás és kézfertőtlenítés mellett a látogatónak nyilatkozni kell, hogy nincsenek covidos tünetei, és 14 napon belül nem érintkezett igazolt fertőzöttel, de a találkozás biztonságos helyének kiválasztásában szabad kezet adnak az otthonok vezetőinek.
HÍREK
Müller Cecília azt kérte, hogy a betegség enyhe tünetei mellett maradjanak otthon, csak súlyosabb esetben forduljanak orvoshoz.
HÍREK
– Természetes, hogy az emberek meg akarják ajándékozni a szeretteiket, de ezt inkább fegyelemmel, a másikra figyeléssel célszerű megtenni, mert így egészséget lehet adni –
fogalmazott.
HÍREK
Szóba került az egészségügy helyzete, a krónikus betegek és a korlátozásokkal kapcsolatos szabályok megszegése is.
HÍREK
Az országos tisztifőorvos azt is elmondta, hogy a napokban levélben keresi meg a nyugdíjasokat, hogy felmérjék a koronavírus elleni vakcinával való beoltatási hajlandóságot.
HÍREK
Müller Cecília elmondása szerint már nem emelkedik olyan meredeken a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma, mint eddig.
HÍREK
Az operatív törzs mai tájékoztatóján arról is szó volt többek között, hogy a kormány december elején dönt majd arról, milyen korlátozások lesznek érvényben az ünnepek alatt.
HÍREK
Aki teheti, vásároljon az interneten, aki pedig mégis személyesen veszi meg az ajándékokat, otthon találja ki, mit szeretne, hogy tudatosan, a lehető legrövidebb idő alatt el tudja intézni a vásárlást - hívja fel a figyelmet az országos tisztifőorvos.
HÍREK
Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján szó esett még az idősek védett vásárlási idősávjáról, a kórházban ápoltak számáról, illetve a gyorstesztek értékeléséről is.
HÍREK
Az országos tisztifőorvos szerint bizakodásra ad okot, hogy nem növekednek tovább a fertőzésszámok, de korai még bármiféle következtetést levonni, mert csak két hét múlva lehet látni a védelmi intézkedések eredményeit.
HÍREK
Az operatív törzs tájékoztatóján a szociális dolgozók teszteléséről is szó volt, amely pénteken kezdődött el.
HÍREK
Az országos tisztifőorvos többek közt azt is elmondta keddi sajtótájékoztatóján, hogy folyamatosan bővítik a PCR-tesztelési kapacitást.
HÍREK
Az országos tisztifőorvos tájékoztatója szerint mégsem 6495 új fertőzöttet azonosítottak, hanem 6595-öt. És többet is teszteltek, mint amennyit közöltek, ezt később korrigálják majd.
HÍREK
Mint mondta, a jelenlegi helyzetben mindennél fontosabb a fertőzöttek számának csökkentése, hogy mérsékelni lehessen az egészségügyre nehezedő extrém terhelést.
HÍREK
Ne a kiskapukat keressük, hanem értsük meg a védekezés lényegét: azt, hogy ebben mindnyájunknak nagyon fontos szerepe van - mondta az országos tisztifőorvos.
Népszerű
Ajánljuk