JÖVŐ
A mesterséges intelligencia segítségével percenként 90 karaktert tudott leírni egy férfi, akinek egyik karja sem mozgott. Ez megközelíti azt a 115-ös átlagot, amelyet kortársai átlagosan produkálnak egy okostelefonnal.
JÖVŐ
A fiú kórházban van, de a saját állapotánál is jobban izgatja, hogyan segíthetne a hasonló helyzetben lévőkön. Mindeközben viszont neki is szüksége lenne támogatásra.
JÖVŐ
A férfi megkérdezte a mozgássérült helyen parkoló autóstól, hogy van-e erre jogosító kártyája, majd le is fotózta a tilosban parkoló autót. A sofőr ezután bántalmazta a mozgássérült férfit.
JÖVŐ
Sőt, karácsonytól új évig sem látogatják őket a szociális támogató szolgálatok, mert csak munkaidőben tudnak menni a rászorulókhoz.
JÖVŐ
Mozgássérült helyre állt be 11 éves beteg gyermeke kártyájával, de a fia még nem ült az autóban.
JÖVŐ
Gilbertről az orvosok hamar lemondtak, de a gazdái nem adták fel. Ma már szinte teljes életet élhet.
JÖVŐ
Barbara és Zsolt célja, hogy keresztül-kasul beutazzák Magyarországot. Jártak már várjátékokon, fesztiválokon, kilátókban és hegytetőkön magasodó romoknál.
JÖVŐ
A nő egy betegség miatt képtelen mozogni, ez azonban nem akadályozza meg férjét abban, hogy kirándulni vigye.
JÖVŐ
Egy nem mozgássérült parkolóhelyre állt le. Egyedül volt, a gyámhivatalban szeretett volna elintézni valamit.
JÖVŐ
Kriszta nem akarta elfogadni, hogy nem képes kommunikálni a saját gyerekével, ezért addig ment és kereste a megoldást, míg rá nem talált.
Népszerű
Ajánljuk