KÖZÖSSÉG
Angliában élő magyar barátok másodszor hozták össze a motort a gazdájával. A fiúk segítenek másoknak is, ha tudnak. Szerintük a jótékonyság nem vész el.
KÖZÖSSÉG
A fehér kezeslábasban bohóckodó férfi New York egyik ipari területének szinte teljes egészét végigtrollkodta.
KÖZÖSSÉG
A Moulin Rouge és most a Halston című netflixes sorozat szimpatikus sztárja még ökölharca is kelt egy rendezővel.
KÖZÖSSÉG
Az ütközést követően motorkerékpár és a vezetője átrepült a gépkocsi felett, majd a motor az útra, a sofőr az árokba esett, melynek következtében a 28 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
KÖZÖSSÉG
A nagy sebességgel érkező motoros fékezés nélkül csapódott bele a pótkocsiba, az ütközés erejétől a motor több darabra szakadt.
KÖZÖSSÉG
Már nem tudott beszélni a fiával, az apa úgy érzi, hogy a baleset után egy darab belőle is elveszett
A fiú a szentgotthárdi motocross pályán zuhant le a motorjáról.
KÖZÖSSÉG
Sértette az önérzetét, hogy bár összetörte a sportcsarnok egyik ablakát, vele nem foglalkoztak a rendőrök.
KÖZÖSSÉG
Az autó ára forintban közel félmilliárd, ám cserébe a kocsi a 0-300 km/h sprintet 10 másodperc alatt tudja majd le.
KÖZÖSSÉG
A megálló autókat kerülte ki, átsodródott a szemközt sávba, majd összeütközött egy autóval.
KÖZÖSSÉG
Fiatalok épp a tajtékzó vizet filmezték, amikor a szemük előtt összedőlt az esőtől átázott építmény Kambodzsában.
Népszerű
Ajánljuk