KÉK HÍREK
A férfi a nő mellkasára ült, hogy ne tudjon mozogni, úgy fogdosta a nemi szervét. Végül a nő fel tudta hívni a segélyhívót, amitől a katona megijedt és elmenekült.
KÉK HÍREK
A kicsit átemelte a kerítésen, majd hazavitte, ahol megetette és lefürdette. Az apa elmesélte, hogyan találtak rá a gyerekre.
KÉK HÍREK
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint „álságos, hogy a város baloldali vezetése a leépítést az éppen általuk szajkózott pedagógushiánnyal indokolja meg”.
KÉK HÍREK
A száz kiválasztott településnek klímasemleges városra vonatkozó terveket kell kidolgozniuk és ezekhez kapcsolódó megállapodásokat kell kötniük.
KÉK HÍREK
A 83 éves nőt súlyos fej- és mellkas-sérülésekkel szállították kórházba, miután rázuhant az egyik faág.
KÉK HÍREK
23 jármű versenyzett a címért, a miskolci villamos ötödik alkalommal nyerte meg a szavazást.
KÉK HÍREK
Tizedik alkalommal lehet felszállni a különleges járműre, ahol romantikus hangulat fogadja az utazókat.
KÉK HÍREK
Az eset nagy felháborodást váltott ki az emberek körében, de a szakértők szerint nem volt más választás.
KÉK HÍREK
Orbán Viktor maga adta át a Miskolcot és Kassát összekötő M30-as utat, itt mondott beszédet.
KÉK HÍREK
A 37 éves férfi súlyos szívbeteg lett, két héttel azután, hogy beköltöztek az otthonukba. A családsegítő szerint ha nincs a covid, talán hamarabb megkaphatta volna a szükséges kezeléseket.
KÉK HÍREK
A helyiek szerint a zóna megjelenése óta a város többi részéből visszaszorult a prostitúció.
Népszerű
Ajánljuk