SZEMPONT
Nagy Sándor szerint az ilyen szintű sportolóknak óriási az elvárásuk magukkal szemben és nagyon kevés emberben bíznak, mert ezen a szinten már nagyon kevesen tudnak segíteni. De van kiút, erre példa Michael Phelps is.
SZEMPONT
Gergely István szerint az olimpiai bajnok úszó nem fogja abbahagyni a sportolást. A klubvezető úgy véli, hogy Milákot jó emberek veszik körül, akiknek a segítségével le tudja győzni a problémákat.
SZEMPONT
A háromszoros olimpiai bajnok szerint felháborító és primitív volt Wladár Sándor kijelentése, miszerint Milák tartozik Magyarországnak annyival, hogy elvégzi a szükséges edzésmunkát.
SZEMPONT
A hagyományos csapatsportokban a férfi labdarúgó-válogatott lett a győztes, az edzők között pedig Marco Rossi szövetségi kapitány kapta a legtöbb szavazatot.
SZEMPONT
Sós Csaba szövetségi kapitány szerint „fő a fejük” annak kapcsán, hogyan állítsák össze a magyar úszók programját a 2024-es, párizsi olimpiáig.
SZEMPONT
Milák címét megvédve önmaga második, a magyar küldöttség harmadik aranyát szerezte az olasz fővárosban.
SZEMPONT
A miniszterelnök a „legenda” szóval is illette a 100 méteres pillangóúszás friss világbajnokát.
SZEMPONT
Az olimpikon betegsége miatt nem tud olyan sokat kihozni magából, mint az egészséges sportolók.
SZEMPONT
Nemcsak a sajtósok életébe pillanthatunk bele, de Milák Kristóf klasszis úszását is megcsodálhatjuk egy szokatlan szemszögből.
SZEMPONT
A 21 éves úszó a legendás Michael Phelps rekordját adta át a múltnak. Még az idei olimpiai bajnok sem volt olyan gyors az utolsó 50 méteren, mint magyar ellenfele.
SZEMPONT
„Amíg ott leszünk egymásnak, sok rekord meg fog dőlni, legyen az világ-, kontinens-, vagy akár csak egyéni csúcs” - mondta az amerikai Caeleb Dresselről.
SZEMPONT
Óriásit hajrázott a magyar versenyző, végül egy hajszállal maradt le Caeleb Dressel mögött.
Népszerű
Ajánljuk