JÖVŐ
A Cápák között megmondóembere szerint Európa lemarad azok mögött az országok mögött, ahol érték a munka, de a mesterséges intelligencia és a robotika mindent megváltoztat. Interjúnkból kiderül az is, miért lett újra cápa, és mekkora üzlet ez.
JÖVŐ
Sundar Pichai szerint a chatbotok hajlamosak kitalálni dolgokat, ezért a felhasználóknak kell résen lenniük. A cég most egy olyan eszközt ad ki, ami segít leleplezni az MI-vel készült képeket.
JÖVŐ
Az IRON névre keresztelt gép bionikus izmokkal és emberi gerinccel mozog. A cég szerint hamarosan a kollégánk is lehet, de a házimunkát egyelőre nem bízzák rá.
JÖVŐ
A 2025. évi LXXV. törvény az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletének végrehajtása mellett a magyarországi vállalkozások és felhasználók védelmét is hatékonyan biztosítja a kormány szerint.
JÖVŐ
A miniszter szerint a TISZA Párt elnöke is azt tette korábban, ami miatt most feljelentést tett: Orbán Viktor szájába adott olyan mondatokat, amelyeket fideszes politikus sosem mondott.
JÖVŐ
A kormányfő szerint a TISZA Párt nem szándékosan mutatja be a választási programját, hanem „véletlenül kotyogják ki”, aztán „megsértődnek és csalást kiáltanak, ha az nem tetszik az embereknek”.
JÖVŐ
A politológus szerint ilyen mennyiségű és ilyen minőségű hazugsággal eddig még senki nem próbálkozott, és valószínűleg a magyar politikatörténetben új nevet fog kapni a jelenség, amit a kormány csinál.
JÖVŐ
A fideszes médiabirodalomhoz tartozó kiadványok Facebook-oldalain megjelent képeken az ukrán elnök babaként és felnőttként is rakétákkal álmodik. Egyes verziókon Ursula von der Leyen dajkálja Zelenszkijt.
JÖVŐ
Egy friss elemzés szerint tavaly egy ideig előnybe is kerültek a mesterséges intelligencia által létrehozott cikkek.
JÖVŐ
A legújabb MI alapú funkciót fokozatosan vezeti be a Meta, még nem minden készüléken elérhető. Egyelőre még csak találgatjuk, pontosan mi értelme a funkciónak.
JÖVŐ
Erős a gyanú, hogy a világhírű énekesnő a mesterséges intelligenciát is bevetette az albumát népszerűsítő videókban.
JÖVŐ
Komolyan gondolta a Fidesz, hogy digitális forradalmat csinálnak, de erre talán még a legélénkebb fantáziájúak sem számítottak.
JÖVŐ
A férfinál bromizmust diagnosztizáltak, miután só helyett nátrium-bromidot használt. A ritka betegség súlyos pszichiátriai tüneteket okozott.
JÖVŐ
A felkavaró videót a kormányzati Facebook-csoportban tették közzé. A felvétel végén Sebestyén József nevét írják ki, aki máig nem tisztázott körülmények között halt meg.
JÖVŐ
Nincs benne empátia, nem érti, amit mond, csak nagyon meggyőzően utánozza, amit mondunk - mondta a szakértő Friderikusz Sándor műsorában. Szerinte az AI nagyon hasznos, de ha vakon követjük, csökken a memóriánk, és egyes agyi funkcióink elhalhatnak.
JÖVŐ
Balázs egyáltalán nem volt kíváncsi arra, mikor érkezik el az élete utolsó napja, de a műsorvezetőtársa, Rákóczi Feri miatt mégis megtudta. A mesterséges intelligencia segítségével ugyanis meg tudták mondani, mennyi van még hátra.
JÖVŐ
Robert Downey Jr. nem kér a mesterséges intelligenciából. Különösen nem Hollywood zombiszerű „feltámasztásaiból”.
Népszerű
Ajánljuk