TUDOMÁNY
A Cambridge-i Egyetem kutatói szerint a gépi tanulással működő technológia radikális változást hozhat a neurodegeneratív betegségek és a rák kutatásában.
TUDOMÁNY
A főleg óvodákba, iskolákba, kórházakba szánt robotnak tíz másodpercig kell megvilágítani egy pontot ahhoz, hogy a koronavírus és a hasonló vírusok elpusztuljanak.
TUDOMÁNY
Sőt, az egyes emberek által szépnek tartott külső tulajdonságok alapján személyre szabott, tökéletes arcokat is létre tudott hozni egy finn kutatás során.
TUDOMÁNY
Az autokráciák és a demokráciák mesterséges intelligenciái a jelek szerint másképp látják a világot.
TUDOMÁNY
És ez csak a kezdet. Az emberi agyat utánzó, újfajta számítógép-chipekkel is kísérleteznek, amelyek új lehetőségeket nyitnának az űrhadviselésben.
TUDOMÁNY
Demis Hassabis cége most épp a biológiában hozhat forradalmat, de nagy terveik vannak a klímavédelem területén is.
TUDOMÁNY
A szabadalmaztatás előtt álló technológia bármely ember hangját, beszédstílusát utánozni tudja majd.
TUDOMÁNY
Egy új fejlesztésnek köszönhetően már akkor kezelni kezdhetik a pácienst, amikor még nem jelentkeznek nála a tipikus tünetek.
TUDOMÁNY
Az operátorok nem mindig értik, mit miért csinál a drónok és robotok raját irányító mesterséges intelligencia.
TUDOMÁNY
Ugyan a nagyüzemi sertéstelepeknek rengeteg pénzt, a disznóknak jólétet hoz a mesterséges intelligenciával ellátott technológia, a kis farmereket nehéz helyzetbe hozza.
TUDOMÁNY
Ma már akad olyan páciens is, aki célzott kezelés segítségével 20 éve él együtt a betegséggel - tünetmentesen. További mérföldkőnek számít a rákkutatásban a mesterséges intelligencia használata.
TUDOMÁNY
A szurkolók döntöttek, hogy melyikük a jobb mesterséges intelligencia. A Facebook versenyzője végül csúnyán alulmaradt.
Népszerű
Ajánljuk