SZTÁRVILÁG
Papp Domonkos azt mondta, hogy többen aggasztó állapotba kerültek a színházban. Őt is kórházba szállították, enyhe mérgezése volt.
SZTÁRVILÁG
Végül a Honvédkórház sürgősségi osztályára küldték, ahol órákon át vesztegelt, majd saját felelősségre távozott. Csak ekkor közölték vele, hogy a Péterfy Sándor toxikológiai osztálya a gombamérgezések kezelésének szakértője.
SZTÁRVILÁG
Az asszony egy házalótól vette a gombát. Először csak szédült és hányingere volt, pár nap múlva azonban kórházba került. Azóta már túl van egy májátültetésen is.
SZTÁRVILÁG
Keresztény abban sem biztos, hogy élve hazajut az olaszországi nyaralásáról. Szerinte „az oroszok” lehetnek a háttérben.
SZTÁRVILÁG
Egy gombaszakellenőr szerint mindig ajánlott bevizsgáltatni a gombát, ha azt nem boltban vagy piacon vásároltuk. Ezt az összes magyar piacon ingyen megtehetjük.
SZTÁRVILÁG
Egy gázüzemű tűzhely okozhatta a tragédiát Gyomaendrődön, szén-monoxid-mérgezés végezhetett az áldozatokkal.
SZTÁRVILÁG
Korábbi orvosa szerint az sem kizárt, hogy újra Novicsokkal törtek Alekszej Navalnij életére. Annyi már biztos, hogy a hatóságok megpróbálták eltitkolni a haldokló politikus tüneteit.
SZTÁRVILÁG
Komoly figyelmeztetés a Nébih-től a halfogyasztóknak: a laborvizsgálatok alapján óvatosságra intenek
Egy horgász egyesület hívta fel a figyelmet a veszélyre, ezt követően indult meg a vizsgálat. A szakemberek szerint indokolt volt az aggodalom.
SZTÁRVILÁG
Egy befektetési vita állhat a gyilkosságok hátterében. Már az FBI is támogatja a helyi hatóságokat a nyomozásban.
SZTÁRVILÁG
A Katasztrófavédelem egy videón is megmutatta, hogy mire kell figyelni, melyik készülékek esetén indokolt a fokozott ellenőrzés és óvintézkedés.
SZTÁRVILÁG
A missouri asszony a garázsban található Mountain Dew-t ütötte fel egy kis gyomirtóval. A férjnek az üdítő szokatlan íze lett gyanús.
SZTÁRVILÁG
Az ausztrál nő férjét is meg akarta ölni, de ő nem fogadta el a vacsorameghívást. A férfi nagynénjének férje volt az egyetlen, aki túlélte a vacsorát.
SZTÁRVILÁG
Az RTL úgy tudja, a hűtőrendszerből jutott ki a vegyi anyag. A dolgozók mind enyhe mérgezést szenvedtek: égő, kaparó torokfájdalomra és köhögésre panaszkodtak.
SZTÁRVILÁG
A Sao Paulóban élő gyerek életéért 10 napon át küzdöttek a kórházban. Az általa fogyasztott nátrium-hidroxid szinte minden háztartásban megtalálható, elsősorban a lefolyótisztítókban.
SZTÁRVILÁG
Bár a növény nem szerepel a mérgező növényekre figyelmeztető listán, az óvodában egy szakember minden növényt átvizsgál és a veszélyesnek minősülőt eltávolítják.
SZTÁRVILÁG
Az eset 2023 tavaszán történt, egy autizmussal élő gyerekre a hideg udvaron találtak rá. A körülmények egyelőre nem tisztázottak.
Népszerű
Ajánljuk