KAPCSOLAT
A menyasszony alig 35 évesen halt bele a rákba idén júniusban, így életében már nem juthatott el azokra a helyekre, amiket meg szeretett volna látogatni.
KAPCSOLAT
A felhívás szerint olyan fotóst keres a pár, aki az első szex intim pillanatait is megörökíti.
KAPCSOLAT
Már a nászúton elmondta feleségének a férfi, hogy gyerekkora óta elfojtja magában női énjét.
KAPCSOLAT
Szerencsére ez nem vert éket a pár közé, már négy éve házasok. A kommentelők viszont eléggé kiakadtak ezen.
KAPCSOLAT
A hajfestéstől és -vágástól kezdve a takarításon át a pénzkunyerálásig számos meglepő kéréssel fordultak már az arák a koszorúslányok felé.
KAPCSOLAT
Rövid tanakodás után a család úgy döntött, hogy másik menyasszonnyal folytatják a szertartást.
KAPCSOLAT
Nagyon romantikus helyszínen kérték meg a dögös lemezlovas kezét, aki nem is lehetne most boldogabb.
KAPCSOLAT
Sarah azt mondja, számára az oltás egy ünnep volt, így úgy döntött, hogy a menyasszonyi ruhája lesz az oltásfelvevő ruhája is.
KAPCSOLAT
Nemcsak az újdonsült férj lepődött meg ezen, hanem a kommentelők is. De az is érdekes, ahogy a vőlegény viselkedett ezután szerelme volt párjával.
KAPCSOLAT
Összesen 37 szabályt írt elő nekik, számos meglepő dolog került tiltólistára. Nem csoda, hogy tízből csak hatan voltak hajlandóak aláírni a megállapodást.
KAPCSOLAT
Tetovált comb, alig takart kebel és egy tanga: az egész násznép láthatta az ifjú feleség szinte minden porcikáját a szokatlan menyasszonyi ruhában.
Népszerű
Ajánljuk