KÖZÖSSÉG
Ő azon szerencsések egyike, aki soha nem gondolkodott szakmaváltáson. Úgy érzi, erre született, és ezt megerősítik a betegek is. Sokat sír, de ez része a munkának.
KÖZÖSSÉG
Az MSZP elnökhelyettese szerint nem az állítólagos mentőápolóval interjút készítő Korózs Lajos hibázott.
KÖZÖSSÉG
Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint nincs a videóban szereplőhöz hasonló nevű mentős a nyilvántartásokban, és a kollégák közül sem ismeri senki a hölgyet.
KÖZÖSSÉG
A 13 éve a mentőknél dolgozó férfi felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kapott, az Országos Mentőszolgálatnak pedig 35 ezer forint kártérítést kell fizetnie.
KÖZÖSSÉG
Anthony Almojera 17 éve dolgozik mentőtisztként, de elmondása szerint még sosem volt ilyen nehéz a munkája, mint most, a koronavírus-járvány idején. Elmesélte pályafutása eddigi legdurvább, érzelmileg is kimerítő napját.
KÖZÖSSÉG
Szentendrén nagy a felháborodás, de az alpolgármester szerint csak hétvégére kérték kölcsön az eszközt, hétfőn visszakerül a helyi mentőállomáshoz.
KÖZÖSSÉG
Másfél kilométerre voltak, de nem mertek továbbmenni, nehogy a sárba ragadjanak, mint korábban.
KÖZÖSSÉG
Egy 35 éve mentőként dolgozó férfi volt az, aki először észrevette, hogy a színész rosszul van. Elszomorítja, hogy a forgalmas úton sokan meg sem álltak.
KÖZÖSSÉG
20 évig dolgoztak együtt. A két szakember külön-külön is a Miskolci Mentőállomás ikonikus alakja volt.
KÖZÖSSÉG
„Nem hiszünk a véletlenekben, kivéve ma. És ez egy különösen tragikus véletlen” – nyilatkozott New York-i tűzoltóság tisztviselője.
Népszerű
Ajánljuk