FELFEDEZŐ
Portiát egy machesteri lakásban tartották, és annyira elhízott, hogy szinte járni sem tudott. Azóta egy menhelyen él, és a speciális diétának köszönhetően már sokkal jobb formában van.
FELFEDEZŐ
A balatonudvari strandról tűnt el, a ruháit megtalálták a földön. Később kiszúrták a vízben, így menekült meg.
FELFEDEZŐ
Egy leszakadt felsővezeték miatt csaptak fel a lángok a tiroli Terfens-alagútban. A tartományi vezető szerint csak a gyors beavatkozásnak köszönhető, hogy nem történt tragédia.
FELFEDEZŐ
Sok megválaszolatlan kérdés után végül sikeres volt a mentési akció, a megszeppent állat pedig megihlette a kemény legényeket.
FELFEDEZŐ
A posztban kiemelték, hogy Suhajda Szilárdnak reális célja volt pótlólagos oxigén használata és magashegyi teherhordók támogatása nélkül elérni Földünk legmagasabb pontját.
FELFEDEZŐ
Szerencsére az állat sérülés nélkül megúszta a balesetet. Képeken a katasztrófavédelem hősies küzdelme.
FELFEDEZŐ
A bajba került fiú fürdőzni lógott el az osztálytársaival a folyóhoz. A hős polgárőrt életmentő kitüntetésre terjesztették fel.
FELFEDEZŐ
Több százmillió forintos is lehet a kár. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor állhat helyre a vasúti közlekedés ezen a szakaszon.
FELFEDEZŐ
A mentésben részt vevő állatorvos szerint szinte másodpercek alatt lejátszódott az egész, egy hajó nagyon gyorsan tud égni.
FELFEDEZŐ
A gyerek éppen egy áram alatt lévő sín felé tartott, William Kennedy pedig úgy érezte: meg kell mentenie a srácot.
FELFEDEZŐ
Az iraki földművesek többen is próbálták segíteni a bajba jutott állatott, végül a fülénél fogva szabadították ki.
FELFEDEZŐ
Bátorságért Érdemjelet kapott a belügyminisztertől és jutalomban részesült Venczel Tóbiás Tamás tűzoltó törzsőrmester, tatabányai hivatásos tűzoltó.
FELFEDEZŐ
Az idős eb, Mangó most új családot keres, mert kiderült, beteg gazdája már nem tudja ellátni.
FELFEDEZŐ
Hatayban egy nőt sikerült élve kihozni, ő 175 órát töltött a romok között. Már több mint 35 ezer halálos áldozata van a pusztító földmozgásoknak.
Népszerű
Ajánljuk