HÍREK
Ezt maga a civil szervezet vezetője mondta el az RTL Híradójának. A menekülteket segítő civileket a 2018-as választási kampányban folyamatosan a 'Soros-hálózat' részeként emlegették.
HÍREK
A miniszterelnök azt javasolja az uniónak, fogadjuk el Egyiptom listáját a terroristákról, jogvédők szerint azonban azt az afrikai ország politikai célokra használja.
HÍREK
Szerinte az elzárt diktatúra nem egyszer állami kábítószergyártásból és illegális fegyverkereskedelemből jut pénzhez.
HÍREK
A férfi még 2016-ban döntött úgy, hogy fiával együtt elhagyja hazáját, hálás Magyarországnak, hogy befogadta őket.
HÍREK
114 felnőtt és 126 gyermek érkezik az Idegenrendészeti Főigazgatóság röszkei és tompai objektumába.
HÍREK
Nikola Gruevszki Szijjártó Péter külügyminiszternek ad tanácsokat, most pedig beindítja itteni vállalkozását. A volt politikus ellen több ügyben is vizsgálódnak hazájában.
HÍREK
Ha a Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslatot elfogadják, akkor a kormánynak lehetősége lesz az önkormányzatok ellenében is területek átminősítésére, akár zöldterületeken való beruházásokra is.
HÍREK
A nő, aki ma már boldogan él Nagy-Britanniában kétszer kísérelte meg a szökést Észak-Koreából.
HÍREK
A kislányt még az apukája tanította meg, hogy nevessen, ha bombarobbanást hall, így próbálta megnyugtatni a gyermeket.
Népszerű
Ajánljuk