SZEMPONT
A 22 éves Ahmad és családja Afganisztánból menekült Magyarországra a háború elől, teljesen legálisan. Elmesélte, miért sokkal jobb az életük itt, az idegenellenes légkör ellenére is.
SZEMPONT
Több témában is vizsgálódnak, többek között a Stop Soros törvény, az ügyeleti vagy a mobilfizetés rendszere ügyében is.
SZEMPONT
Hazájában elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem jelent meg a börtönben, hogy megkezdje büntetésének letöltését.
SZEMPONT
20 év börtönt is kaphat a fiatal nő, aki csónakjával ezer menekültet mentett meg a Földközi-tengeren
A 35 éves Pia Klempet az olaszok azzal vádolják, hogy összejátszott az embercsempészekkel. Ő azt mondja, csak emberségből tette.
SZEMPONT
Ismét a strasbourgi bíróságnak kellett közbeavatkoznia. Ez már a tizedik eset tavaly augusztus óta.
SZEMPONT
Az Index utánajárt a helynek, ahol a kiszivárgott információk alapján az erőszakolás történt.
SZEMPONT
Ebben az iskolában az afgán kisfiú is szívesen tanul magyar néptáncot, színjátszókörbe jár, és már felsőfokon beszél magyarul.
SZEMPONT
Az egyik kísérleti egységüket (melyben a látogatók berendezett szobákat tekinthetnek meg) átalakították a polgárháború sújtotta Szíria egyik lakóegységévé.
SZEMPONT
Egy 19 éves német lányt erőszakolt és gyilkolt meg egy 17 éves afgán menekült. A német médiában most arról folyik a vita, hogy a gyilkosság milyen hatással lesz a menekültek megítélésére az országban.
SZEMPONT
Ezt a francia miniszterelnök mondta. Egy holland javaslat szerint szűkíteni kéne a schengeni zónát, Magyarországot is kihagynák.
SZEMPONT
Már 200 ezren látták azt a videót, ami egy másik szögből mutatja az eseményeket. Persze ettől még László Petra nem ártatlan.
SZEMPONT
Billy Zane épp Budapesten forgat. Ellátogatott a pályaudvari tranzitba, sőt vonatjegyeket is vásárolt az ott lévőknek.
SZEMPONT
Nektek, akik nem vagytok a kollégáink, szeretném elmondani, hogy mi nem mind ilyenek vagyunk - írta Vizi Attila a FB-ra.
Népszerű
Ajánljuk