SZEMPONT
A Digitális Polgári Körök első offline gyűlésére érkezőket kérdeztük többek között arról is, hogy szerintük mit lehet tenni a politikai erőszak ellen. Menczer Tamás például azt mondta, hogy szerinte a jelenlegi helyzet Magyar Péternek köszönhető.
SZEMPONT
Orbán Viktor posztjában Magyarországot biztonságosnak, Svédországot káoszosnak állította be. A svéd bűnügyi adatok szerint ennek töredéke igaz, a Fidesz mégsem hátrál.
SZEMPONT
A bejegyzés szerint több ismert szereplő csatlakozott az alapítókhoz. A csoport a térségi kérdések és országos közügyek megvitatását ígéri.
SZEMPONT
A Fidesz kommunikációs igazgatója az ATV újságírójának válaszolva azt is elmondta, hogy szerinte Magyar Pétertől nem azt kérdezik meg, amit kellene.
SZEMPONT
A Fidesz kommunikációs igazgatója kemény szavakkal támadta a Tisza Párt elnökét. Magyar Péter sem hagyta szó nélkül, visszavágott neki.
SZEMPONT
Az intézmény szerint továbbra is befogadó a közeg, a tantestület erre törekszik. Takács a Klubrádióban politikai támadásról beszélt, a „településvédelmi” törvényt nem alkalmaznák.
SZEMPONT
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója felsorolta, hogy szerinte hol és mivel szórakozott a TISZA Párt vezetője, és mit tett mindeközben Orbán Viktor. Végül még zebrázott is egyet.
SZEMPONT
A színész az Ördögkatlanon beszélt arról, mennyire felháborítja a luxus és a politikai közöny. Szerinte Rogán Barbaráék pénzéből akár tanárok béremelését is fedezni lehetne.
SZEMPONT
A Fidesz kommunikációs igazgatója Facebook-üzenetének címzettjei közül már kihagyta a kormányközeli One-t.
SZEMPONT
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Magyar Péter túl sokat képzel magáról. Menczer Tamás szerint a miniszterelnök inkább európai vezetőkkel vitázik, nem vele.
SZEMPONT
A miniszterelnök részvétét fejezte ki a férfi családjának. Az ügyről a Mandiner is beszámolt.
SZEMPONT
Arról is beszélt, hogy szerinte „Magyar Péter egy rohadt, büdös, poloska”, és úgy véli, hogy a fél ország egy árulóban bízik, akik hülyék.
SZEMPONT
A miniszterelnök a Parlamenti Szalonban tartott előadást, amelynek részleteit Menczer Tamás ismertette a Harcosok Klubjában.
SZEMPONT
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Zelenszkij a Tisza Párt felmérésére szeret hivatkozni, amely szerint a magyarok 58 (Zelenszkij szerint 70) százaléka támogatja Ukrajna uniós tagságát.
SZEMPONT
A Fidesz kommunikációs igazgatója élesen bírálta a Tisza Párt elnökét, és saját kérdéseket is megfogalmazott egy esetleges vitára.
SZEMPONT
A miniszterelnök egy rövid videót is csatolt az üzenetéhez, amelyen Böde földhöz vág egy norvég játékost. Mármint futballmeccs közben.
SZEMPONT
Orbán Viktor májusban indította el a projektet. A tagoknak Facebook-posztok támogatása a feladatuk, a csoport üzeneteit kizárólag adminok küldhetik.
Népszerű
Ajánljuk