HÍREK
Annak külön örül a TISZA Párt alelnöke, hogy a döntésre az Európai Parlament Antal Józsefről elnevezett épületében került sor.
HÍREK
A miniszter később megkérdezte Varga Juditot is és elfogadta a magyarázatát, „főleg utólag, sok dolog ismeretében, amit a volt férjéről tudni kell”.
HÍREK
Felesége mentőt hívott, de a gyorsan kiérkező segítség sem tudta megmenteni az életét. Hajnal öt órakor ment el.
HÍREK
Az egykori MSZP-s politikust kórházba szállították, miután egy ismerőse riasztotta a rendőröket. A lánya azt mondta, hogy stabil az állapota.
HÍREK
A köztársasági elnök nemtelen támadásnak tartja az édesapjával kapcsolatos vádakat, amik komoly fájdalmat okoznak neki. Értelmetlen vitákkal azonban nem akarja terhelni a közéletet, úgy látja, hogy a parlament őt, és nem az apját választotta meg.
HÍREK
A vidéki kisvárosban élő jogász régi szokása volt, hogy minden reggel átolvassa a jogtárban a Kúria friss döntéseit, így tett február 1-jén is. Nem gondolta, hogy elsöpri majd a köztársasági elnököt és a volt igazságügyminisztert.
HÍREK
A brit uralkodó család tagja hosszas hallgatás után megtörte a csendet az édesapja betegségével kapcsolatban.
HÍREK
Az egykori médiavállalkozót és sportújságírót még nem vették őrizetbe, így a bilincs sem került elő.
HÍREK
A köztársasági elnök közösségi oldalán, egy poszt alatt szólalt meg a bicskei pedofilügy egyik áldozata. Ezt írta.
HÍREK
A színész az utolsó éveit hol kórházban, hol az otthonban töltötte. Gabriella azt mondta: fájdalmas volt, hogy nem tudták otthon ápolni.
HÍREK
A 37 éves M. Sándor jelenleg több éves börtönbüntetését tölti. A könnyeivel küszködve mondta el, mit kért tőle a kislánya, miután börtönbe került.
HÍREK
Zoltán szerint az apja abba betegedett bele, ahogy támadták, vádaskodtak vele szemben. Úgy látja, Stadler József nem csak a családjának, hanem a mai Magyarországnak is nagyon hiányzik.
HÍREK
L. Tamás álmukban végzett a 16 éves Júliával és a 14 éves Tímeával tavaly májusban. A férfi azt mondta, nem emlékszik a gyilkosságra.
HÍREK
A műsorvezető hosszasan elemezte azt, hogy miért tartott ilyen rövid ideig volt kollégája visszatérése. Ő elképzelni sem tudja hogy „mit vártak a Pálffy Pistától a HírTV-nél”?
Népszerű
Ajánljuk