KULT
A kutatásban résztvevő egyik polgárőr elmesélte, hogy találtak rá a három hete eltűnt fiatal nőre.
KULT
A sofőr a megengedettnél jóval gyorsabban vezetett, majd megcsúszott az úton, végül frontálisan ütközött a szemből érkező, szabályosan közlekedő autóval.
KULT
A francia-olasz színésznő, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga 87 éves volt.
KULT
„Bár folyamatban lévő ügyekben általában nem nyilatkozunk, a magánéletet nem keverjük össze a hivatással, most mégis kivételt teszünk, mert egy kollégánkat ért nemtelen támadás; és ő már nem védheti meg magát” - írták a videóhoz.
KULT
A népszerű táncdalénekes felejthetetlen dalai mellett menedzserként többek között Presser Gáborral, Koncz Zsuzsával, Zoránnal és az R-Go-val is együtt dolgozott. 83 éves volt.
KULT
A művész 95 éves volt. Közel 300 könyvet illusztrált, éveken át a rádióújságban és a Ludas Matyiban is megjelentek karikatúrái. Munkásságát számos díjjal ismerték el, többek között a Kossuth-díjat és a Nemzet művésze címet is megkapta.
KULT
A TISZA párt vezetője szerint a kormányfő egy nappal a rendőrkapitány tragédiája után „nyíltan felmagasztalta Lázár Jánost a közpénzégető gyűlölet dzsemborijukon”.
KULT
R. Péter tegnap este, amikor a családjához indult haza, az utcán lett rosszul; a kiérkező mentők és a helyszínre siető rendőrök sem tudtak segíteni rajta.
KULT
A gyászhírt a város polgármestere adta hírül. Péntek este fél 9-kor a rendőrség előtt mécsesgyújtásra hív mindenkit.
KULT
A szeptember 5-én elhunyt volt miniszter arról írt, hogy a magyarságért és a keresztény kultúráért vállalt felelőssége miatt csatlakozott a DPK-hoz. Érdekes magyarázat is érkezett a posztra.
KULT
A világ egyik legnagyobb filmsztárja 89 évesen távozott. Színészként és rendezőként is világhírű alkotásokat tett le az asztalra. Redford olyan klasszikus filmekben játszott főszerepet, mint a Butch Cassidy és a Sundance kölyök vagy Az elnök emberei. Ő hozta létre a Sundance Intézetet, amely a független filmeket és színházat segíti, és amelynek nevéhez a világhírű Sundance Filmfesztivál fűződik.
KULT
83 éves korában hunyt el. A Képes Sportnál kezdte pályáját, később a Sportfogadásnál dolgozott, a Labdarúgásnak és klubkiadványoknak is írt.
KULT
Az elnök a saját ellene elkövetett merénylettel és más hasonló esetekkel állította párhuzamba Kirk halálát. A rendőrség egyelőre nem nevezett meg gyanúsítottat.
KULT
A nyugalmazott mentős egész életét a szakmájára tette fel. Ahol és ahogyan tudott, segítette a mentős közösség munkáját.
Népszerű
Ajánljuk