KÉK HÍREK
A fiú úgy távozott előző este otthonról, hogy nem tudták, hová megy, és azután nem adott magáról életjelet.
KÉK HÍREK
A falvak és városok kétharmadában halt meg legalább egy ember a koronavírus-fertőzést követően márciusig.
KÉK HÍREK
A színész repülőbaleseteben halt szörnyet, vele volt felesége is, aki szintén nem élte túl a tragédiát.
KÉK HÍREK
A K-Monitor kérte ki a statisztikát, 90 nap után kapták meg, és a március elejéig - egy év alatt - elhunytakat tartalmazza a lista. Az áldozatok száma azóta majdnem a duplájára emelkedett.
KÉK HÍREK
Ron Hill legalább egy mérföldet lenyomott még sérülten és idős korában is. Az első brit futó volt, aki megnyerte a Boston Maratont 1970-ben.
KÉK HÍREK
14 áldozatot követelt a tragédia, a kisfiú is életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szemtanúk szerint olyan hangot hallottak, mintha egy bomba robbant volna.
KÉK HÍREK
A doktor házát légicsapás érte, szülei, felesége és gyerekei is a romok alatt lelték halálukat.
KÉK HÍREK
Az 1994-es labdarúgó világbajnokság döntőjét és az 1997-es Bajnokok Ligája-döntőt is vezető szakember 65 éves volt.
KÉK HÍREK
Életének 89. évében hunyt el a Széchenyi-díjas biológus, egyetemi tanár, volt miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori alelnöke.
Népszerű
Ajánljuk