HÍREK
A 32 éves Gál Szabolcs súlyosan megsérült a balesetben, sajnos a kórházban sem tudták megmenteni az életét.
HÍREK
A magyar sztárvilágot sokkolta Berki Krisztián halála. Megható sorokkal, közös képekkel búcsúznak tőle.
HÍREK
A Blikk információi szerint a 9 éves Nati kettesben volt otthon Berki Krisztiánnal, de amikor reggel felkelt, már holtan találta az édesapját a teraszon.
HÍREK
Ljubov Pancsenko március elején kezdett éhségsztrájkba az orosz erők által megszállt Bucsában. A város felszabadítása után kórházba szállították, de szervezete végül feladta a küzdelmet.
HÍREK
A lap szerint a férfihez fulladás miatt hívott mentőt a testvére és a szomszédja, pár óra múlva aztán a rendőrök kopogtak az ajtón és közölték: a férfi meghalt.
HÍREK
Kitti és Attila 10 évig küzdött azért, hogy gyermekük lehessen, az édesanya viszont már soha nem tarthatta kezében a kicsiket.
HÍREK
A kétszeres olimpiai bajnok tornász március elején halt meg, de csak most tudatta a hírt a Magyar Olimpiai Bizottság.
HÍREK
A Magyar Rádiónál 33 évet töltött el, a Petőfi Rádió Ötödik Sebesség című műsoránál, illetve a Reggeli Csúcs című műsornál is dolgozott, majd a Krónika című hírműsor vezető szerkesztője volt.
HÍREK
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és az Európai Akadémia alapítója 92 évesen hunyt el.
HÍREK
A világszerte ismert mester kaszkadőrként is dolgozott és számos világhíresség testőre is volt.
HÍREK
Az ügy súlyosságára tekintettel a német rendőrök és specialisták Magyarországra utaztak, hogy a magyar nyomozókkal együtt folytassák a nyomozást.
HÍREK
Az orosz politika elmúlt 30 évének egyik legszélsőségesebb és legszínesebb egyénisége koronavírus-fertőzésben hunyt el.
HÍREK
A Hableány-katasztrófa mentési munkálatai miatt kitüntetett tűzoltó búvár halálhírét a TEK jelentette be.
Népszerű
Ajánljuk