SZEMPONT
„Azt gondolták, ezt is le tudják nyeletni az emberekkel” – Holoda Attila az elszabaduló rezsiárakról
Az energetikai szakember szerint a mostani döntés kapkodva született, és nem a családok negyedét, hanem inkább a felét érinti hátrányosan. Az állam viszont a brutális áfa-bevételek miatt jól jár vele.
SZEMPONT
Hetente csak egyszer mos az anyuka, aki egyedül nem nézi a tévét sem. Esténként pedig egy kád vízben fürdik az egész család.
SZEMPONT
A cukor drágult a legjobban, de a hagyma is jóval többe kerül már, sőt a pelenka és a vécépapír ára is megemelkedett.
SZEMPONT
A moratóriumban maradt háztartások 37 százaléka - a törlesztés felfüggesztése ellenére is - a pénzügyi helyzete romlásával számol.
SZEMPONT
A K&H felmérése szerint a magyarok átlagosan 7 hónapot tudnának átvészelni meglévő forrásaikból. Azok körében viszont, akiknek a járvány miatt megszűnt az állása, 79 százalék maximum 3 hónapig tudna megélni a tartalékaiból.
SZEMPONT
Sőt, karácsonytól új évig sem látogatják őket a szociális támogató szolgálatok, mert csak munkaidőben tudnak menni a rászorulókhoz.
SZEMPONT
Az énekes korábban egzisztenciális problémákkal küzdött, és az is megfordult a fejében, hogy az utcára kerül.
SZEMPONT
Szívmelengető üzenetet és hatalmas borravalót kapott a tanár, aki hétvégenként pincérnőként dolgozik
A nő nagyon hálás volt a kedves gesztusért.
SZEMPONT
Újabb három példát hoztunk: fiatalok mesélnek arról, hogyan jutottak el az első lépéstől a sikerig.
SZEMPONT
Komolyan veszélyeztetik a stand uposok megélhetését azok, akik telefonnal levideózzák, majd a netre fel is töltik az előadásokat. Ezzel ugyanis lelőnek előre minden poént.
Népszerű
Ajánljuk