UTAZZ
Az Európában is ritkaságnak számító Medveotthon mellett kihagyhatatlan a tavak vidéke, a helyi művészek közreműködésével elkészült Szentlélek-templom, és van még pár meglepő dolog.
UTAZZ
A 11 éves fiú két kislánynak akart imponálni azzal, hogy közel ment a ketrecben tartott medvékhez, amik a rácsokon keresztül szétmarcangolták a gyereket.
UTAZZ
Hol érdemes a medvék nyomát keresni a virágok között? Remek családi programot kínál a nyárra a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert és a Veresegyházi Medveotthon.
UTAZZ
Csütörtök este a Jánoshegyi és Tündérhegyi utak elágazásánál egy medvét és annak bocsát látták bemenni az erdőbe.
UTAZZ
Családja le is videózta, ahogy a vadállat lesi a fiú minden lépését, de szerencsére nem bántotta őt.
UTAZZ
Az állatot szombat este ütötték el, vasárnap délre pedig már az úttestre vonszolta magát az út széléről. Valószínűleg eltörtek a végtagjai, a sorsáról pedig egyelőre nem született döntés.
UTAZZ
Többször is megpróbált lábra állni, de folyton összecsuklott. Egy nagyobb és két kisebb medve, valószínűleg anya és kölykei siettek a segítségére, de sajnos nem élte túl.
UTAZZ
A nézőtéren ülő gyerekek sikítva menekültek a sátorból. Végül egy sokkolóval teperték le az állatot.
UTAZZ
Csontsovány medvecsaládról készült fotók figyelmeztetnek a klímaváltozás egyik legnagyobb veszélyére
A szomorú képek újabb bizonyítékai annak, hogy az állatok a nem megfelelő életkörülmények miatt sokkal gyorsabban elpusztulhatnak, mint korábban.
Népszerű
Ajánljuk