KÉK HÍREK
Korrupcióval vádolták meg. 'Az értékesítésről és annak részleteiről a fideszes vezetés döntött 2017-ben!' - írta.
KÉK HÍREK
Már Vácon és Szombathelyen is újakat vesznek az Elios által felszerelt lámpatestek helyett. Hódmezővásárhelyen sem megfelelő a közvilágítás a fényerősség és az egyenletesség szempontjából.
KÉK HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint politikai hangulatkeltés zajlik. Azt mondta: a szülésnél minden rendben volt a hatóságok szerint, de még az a volt fideszes alpolgármester is kiállt mellettük, aki történetesen gyermekorvos.
KÉK HÍREK
Céljuk, hogy a jövő őszi önkormányzati választáson mindenhol egyetlen ellenzéki polgármesterjelölt legyen.
KÉK HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester azt javasolja, hogy a testület oszlassa fel magát és válasszanak új képviselőket, polgármestert.
KÉK HÍREK
A hódmezővásárhelyi polgármester a Momentum tüntetésén szólalt fel. Szerinte maratonfutás az ellenzék küzdelme a kormánnyal szemben.
KÉK HÍREK
Immár 86 körzetben számolták ki, kik vehetik fel a versenyt a kormánypárti jelöltekkel szemben.
KÉK HÍREK
Szerinte a legfontosabb, hogy a lehető legtöbben elmenjenek szavazni, illetve hogy esélyes jelöltre tegyék a voksukat.
KÉK HÍREK
A 16 százalékos különbséggel győztes új hódmezővásárhelyi polgármester hisz abban, hogy együtt tud működni a helyi fideszes többséggel, és az ellenzéki pártok egyetlen esélyének a koordinált indulást tartja.
KÉK HÍREK
Durvul a kampány Hódmezővásárhelyen: több helyi magánszemély mellett a zsidó hitközséget is megnevezték.
KÉK HÍREK
Leplezetlen kampánybeszédet mondott a teljes ellenzék által támogatott független jelölttel szemben.
Népszerű
Ajánljuk